Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)

Gy. Gömöri Ilona: Az aratás szokásai, az aratóünnepek funkcióváltásai Dél-Hevesben

A munkavégzéshez és a pihenőidőhöz kötődő szokások Dél-Hevesben többnyire 18 kéve alkotta a keresztet. Előfordult, hogy kevesebb, de mindig páratlan számúnak kellett lennie. A legfelső kéve neve mindenütt papkéve. Tiszanánán a három felső kévének van neve. így mondják sorrendjüket: „előbb a harangozó, rá a kántor, és úgy a pap". A kereszteket igyekeztek úgy elhelyezni, hogy a búza szára keletnek álljon, kalásza nyugatnak. Ha a kedvező nyugati irány a templomtorony irányában volt, a templom irányadónak számított, mert a kalászokat felé igazították. (Hevesvezekény) Aratás idején féltek az esőtől. A kévéket soha nem hagyták széjjel, még az ebédidőt sem kezdték meg addig, míg keresztekbe nem rakták őket. „Siessünk, mert medvét fogunk" - mondták, ha eső közelgett. A „medvét fogunk" szólás az állat alakú gabonadémonra utal. Ez a szókapcsolat Európában több helyen ismert: az állat alakú démonok a gabona növekedésének, fejlődésének lettek a megtestesítői, és azért kellett elpusztulniuk.

1

5 Az aratók számára a medve a megázott kévét jelentette. A szólás értelme mára jelentősen elhomályosult, az esőfelhő nagyságát, alakját is jelezhette. A zivatarfelhő alakját a következőképp is kifejezték: „Gyerekek, kovácsüllő van, megázunk" - mondta az apa gyermekeinek, ha nagy, sötét felhő volt az égen. (Heves) Sokan imádkoztak hasonlóképpen: „Istenem, segíts meg bennünket, ne tégy vihart, maradjon nekünk is." (Atány) A zivatarok, jégesők ellen Tiszanánán a templomokban harangoztak, Hevesen ágyúval kergették szét a felhőt. A munka ritmusát tartani kellett. Ritkán előfordult, hogy tudatosan hátráltatták egymást, pl. a marokszedő lemaradt, így a kévekötő sem haladt. A munkában lemaradó aratót így noszogatták: „Igyekezz te, mert megfog a kutya!" (Pély) Az aratók délben, ebédidőben egy-két órát pihentek a hűvösben. „Megváltás volt az arató számára az ebédidő. Naponta érkezett a savanyú- vagy tyúkleves, sült vagy főtt tésztával megpakolt kosárban. Az. ebédet hozó asszony vagy gyerek 2-3 km-t is gyalogolt a délelőtti forróságban a dűlőutakon. Jól esett az ebéd és utána az „ elpilledés" egy „kaszakalapálásnyi" időre. Mert lazsálni, munkát halogatni nem lehetett! E nagy munkában négy-öt kilót is lefogyott az arató. "

I

6 Leggyakrabban zománcozott ételhordóban, kosárban vagy veszőből font háti batyuban vitték az ebédet. A kömlői uradalomban a püspöki uradalom intézője fogadott kocsist, aki naponta kivitte a faluból az ételt a 4-5 km-re levő búzaföldre a munkásoknak. A kocsi naponta fél 12-kor indult. Erre az időre az asszonyok ételhordóban, zománcozott edényben odavitték az ételt, a kocsin rekeszekbe tették. Délután mindenki visszament az üres edényért. „A summásoknak „a kis darab szalonna meg a 1

5 ÚJVÁRI Zoltán 1964. 129.137. 1

6 NEUFELD József 2005. 151. 281