Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)
Borbély Zoltán: Az Egri Püspökség szőlő- és borgazdálkodása a XVIII. század második felében
hegyrendtartásai, valamit a gazdatisztek számadásaiból visszaköszönő precizitás a szőlőmunkákkal kapcsolatban. Ennek az odafigyelésnek fontos gyakorlati okai voltak. A vincellérek és hegybírák ellenőrzésével, valamint a megfelelő szakértelemmel végzett szőlőművelés ugyanis magasabb termésátlagot eredményez, ami a dézsma szempontjából igen hasznos, különösen egyházi birokos esetében, aki kilencedet és tizedet is szedhetett a termésből. Ezen feudális járadékok révén tehát nagyobb anyagi befektetés nélkül - mint amit egy szőlőművelő aliódium igényelne -jelentős mennyiségű borra tett szert a püspökség. A felhalmozott borok értékesítésének korbeli leghatékonyabb és leggazdaságosabb módja a földesúri italkimérési regálé érvényesítése volt. Eszterházy a kocsmatartási jogból származó előnyök lehető legteljesebb kihasználására törekedett, ugyanis az uradalom összes kocsmáját és vendégfogadóját maga üzemeltette, sőt még a települések úrbéri italkimérési jogát is árendába vette, így évente bruttó 35 000 forint 8 0 bevétele származott a kocsmai boreladásból, ami a püspöki uradalom bevételeinek negyed részét tette ki. A földesúri regálékban, különösen a kocsmatartási jogban rejlő anyagi források kiaknázásának lehetősége, azonban az uradalmi szervezet hatékonyságának függvénye volt. Eszeterházy birtokigazgatási és térszerkezeti reformjai megteremtették a lehetőséget a feudális haszonvételek széles körű kihasználására, miközben a modernizáció jelei is felfedezhetőek rajta. A hatalmas területen fekvő uradalom kerületi felosztásával lényegében önálló gazdálkodási egységeket hozott létre, melyek működését azonban a központi igazgatóság és a gazdatiszti konferencia által össze tudták hangolni. Ezen okból kifolyólag tehát nem jött létre a termények, esetünkben a szőlő és a bor teljes koncentrációja, hanem kerületi szinten történt meg a begyűjtés, de felhasználás és a fogyasztási célcsoportok kialakítása már uradalmi szintű volt. A hatalmas szőlőtermelési kapacitás pedig már létrehozott olyan szakmásított tisztségeket, mint az egri kulcsár, akinek a feladata már csak a dézsmákból és aliódiumokból származó borok szakszerű szervezése és hasznosítása. Felfedezhetőek tehát a tőkés nagyüzemi termelés csírái is egy olyan nagybirtokon, amelynek bevételei java része feudális előjogokból származott. Itt persze a cél nem a termelés folyamatos növelése, hanem a meglévő erőforrások lehető legteljesebb kihasználása, majd a stabilitás biztosítása volt. Ilyen formában az egri püspökség borgazdálkodása a püspöki udvar borszükségleteinek kielégítése mellett olyan állandó jövedelmet is biztosított a püspök-földesúr számára, amelyre a korszak barokk egyházfőinek szükségük is volt városformáló törekvéseik kibontakoztatásához. 8 0 A kocsmai boreladásból származó bevételek 1770-1799. 174
