Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Lisztóczky László: A tavaszi hadjárat krónikása: Zalár József pályaképe

Vagyok szolgája nemzetem hitének, Küzdő szabadság, itt szolgállak én! S ha fáradtan majd a sorból kilépek: Lelked lesz éltem - a sír fenekén. Alig egy esztendővel a vers megírása után nyugdíjba vonult. Nemcsak életkora ösztönözte erre a lépésre, hanem az a fájdalmas fölismerés is, hogy a magyar politikai elit eltávolodott az 1848-as eszméktől, s a millenniumi ünnepségek idején látványosan meghódolt a Habsburg-ház előtt. Emiatt érzett keserűségének imént idézett költeményében is kifejezést adott. A megyegyűlés 1897. április 26-i ülésén vett búcsút tőle. A vármegyénél eltöltött időszakban hivatali és közéleti teendői minden energiáját lekötötték, három évtizedig újabb kötete nem jelent meg. Nyugdíjba vonulása után megszaporodott szabad idejét fölhasználva, egyik első teendőjeként öszszegyűjtötte és sajtó alá rendezte azokat a Világos után írt verseit, amelyeket 1848-49-es emlékei ihlettek. A kötet a forradalom győzelmének ötvenedik évfordulóján, 1898-ban jelent meg A honvéd-világból címmel. A hetvennégy vers közül mindössze tizenkettő látott napvilágot korábbi köteteiben: az El, el innen..., az Arany tükör..., a Két sír, a Hallom még..., az Anya és fia, a Ne húzd, ne húzd..., A legvénebb huszár, A hazatérő 1855-ben, A sértetlen zászló, A visszatért huszár, A bujdosók és a Torda Péter 1860-ban. Az El, el innen... az új kötetben El innen, kedves... címmel és átdolgozott formában, az Anya és fia Honvéd anyja, a Ne húzd, ne húzd... Ne húzd, ne húzd azt a vígat..., A visszatért huszár pedig A huszár szeretője címen jelent meg. A kötet arról tanúskodik, hogy miközben a költő tisztviselői munkájában alkalmazkodni próbált a táblabíróvilág törvényeihez és szokásaihoz, 1848^4-9-hez való viszonya változatlan maradt. Az Előhangban így vall szándékairól: Vértengernek piros gyöngye! Temetőnek téli-zöldje! Vérvirágnak, téli-zöldnek Minden szálán áldás s könnyek... Szakasztottam egy-két szálat, Összekötöm bokrétának. Nem tudom, nem hull-e szerte, Nem hervadt-e el kezembe... Elsősorban személyes, a Damjanich-hadtest „hadi poétájaként" a tavaszi hadjáratban szerzett élményeit veszi számba, a Szabadságdalokból ismert témákat variálja. Több alkotásában Damjanich Jánost kelti életre, s új vonásokat rajzol arcképéhez 387