Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Szecskó Károly: Dancza János (1899-1985)

1952-ben az Eötvös Loránd tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Fogarasi Béla akadémikus meghívására előadást tartott Bal vagy jobbkezes volt-e az újkőkor embere? címmel. 8 9 1953-ban barlangi Csónakázó-tó oldalában kiválasztott egy apró víznyelőt, s nagy műszaki energiákat belefektetve, azt mintegy 35 méter mélységig kibontatta és kitágíttatta. A Baradla-barlangban, a Dancza-féle víznyelő-kitágítás volt az el­ső olyan feltárási kísérlet, amely egy feltételezett barlangrészt bányászati aknamé­lyítő módszerek, kőzetrobbantások, csörlők és csigarendszerek alkalmazásával igyekezett megtalálni. Jakucs László szerint „ Dancza munkája azért nem járt na­gyobb eredménnyel, mert az egész barlangrendszer egyik leggyengébb víznyelőka­pacitású, azaz egyik legfejletlenebb belső ponorját választotta kutatási helyéül, mégpedig a Baradlának abban a felső, Aggtelek-közeli szakaszában, ahol a hidro­lógiai vizsgálatokból adódó érvek tanúbizonysága szerint feltételezett Alsóbarlang még valószínűen tényleg szűkös üreghálózatú lehet. Ha Dancza az Óriások terme előtt, vagy a Vaskapu-szorosban lévő igazi nagy víznyelők valamelyikére fektetett volna bele ekkor méretű bontási energiát, talán felfedezhette volna a keresett víz­vezető rendszert. " 9 0 1953 novemberében leváltották barlangigazgatói funkciójából. Ennek oka az volt, hogy felettes szerve egyetemet végzett személlyel kívánta betölteni ezt az ál­lást. így került helyére az igazgatói székbe Jakucs László, aki évek múlva mint ki­váló barlangkutató és ősrégész szerzett hírnevet magának. 9 1 Dancza leváltása után visszatért Egerbe, ahol mint munkáskáder a Megyei Tanács Ipari Osztályának mű­szaki előadója lett. 9 2 Innen került 1955-ben a helybeli Lakatosárugyár élére, ahol 1955 decemberéig dolgozott. Ekkor a felsőbb pártszervek elmozdították állásából, s a gyár vezetésével Németh Tibor régi párttagot, munkáskádert bízták meg. 9 3 Ek­kor Dancza mint állásnélküli belépett az akkortájt szervezett karhatalomba. 9 4 A karhatalomban idős kora miatt nem osztották be járőrszolgálatba. Már hozzá ha­sonló koros karhatalmistákkal együtt csak az irodán teljesített szolgálatot. Meg kell azonban említenünk még azt, hogy mint a bükki barlangokat kitűnően ismerő szakember részt vett a felkelők által oda elrejtett fegyverek és lőszerek összegyűjté­sében. 9 5 Dancza humanizmusát bizonyítja, hogy ha tudott, segített az üldözötteken. 8 9 HML Az MSZMP Heves Megyei Bizottsága volt archívumának iratai. Dancza János levele a Pro­paganda és Művelődési Osztálynak. Eger, 1978. jún. 28. 9 0 JAKUCS László 1993. 235-236. 9 1 DIVM TA 85-78. Egy veterán életútja. Lejegyezte Kovács Éva gimnáziumi tanuló, Eger, 1958. 9 2 DIVM TA 85-78. Egy veterán életútja. Lejegyezte Kovács Éva gimnáziumi tanuló, Eger, 1958. 9 ? DIVM TA 85-78. Egy veterán életútja. Lejegyezte Kovács Éva gimnáziumi tanuló, Eger, 1958. 9 4 DIVM TA 85-78. Egy veterán életútja. Lejegyezte Kovács Éva gimnáziumi tanuló, Eger, 1958. 9 5 HORVÁTH Nándor (Eger) szóbeli közlése, 1988. 345

Next

/
Oldalképek
Tartalom