Petercsák Tivadar – Veres Gábor szerk.: Agria 44. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2008)

Kovács Béla: Az egri minoriták régi temploma és rendháza

A templom berendezése Oltárok A templomban hat, a kápolnában egy oltár állt. Az első az alacsony és szűk szentélyben álló főoltár, amely még mellékoltár­nak is alig felelt meg. A vászonra festett oltárkép Páduai Szent Antalt ábrázolta. Az oltár két oldalán két kis faajtó volt, amelyen az oltár mögötti szentélyrészbe le­hetett bemenni. A jobboldali ajtó felett Szent Pál, a baloldali felett Szent Péter vi­szonylag nagyméretű, festetlen, fából faragott szobra állt. A szentségház fából ké­szült. (Leltár 14, 15.) Második a diadalív jobb oldalán álló, festett és aranyozott Szent Ferenc-oltár, amelyet Szent Ferenc Kordásainak Társulata 1727-ben készíttetett. Az oltár köze­pén fából készült szentségház állt, ennek tetején egy üvegezett szekrénykében a Szent Kereszt darabkáját őrizték. E felett egy falba mélyített fülkében Szent Fe­renc szobra állt. Mellette balra Szent Bonaventura, jobbra Szent Lajos püspök, ezek felett Szent Klára és magyarországi Szent Erzsébet szobra volt látható. Az ol­tár felépítményének közepén Szűz Mária szobra magasodott, két oldalán egy-egy angyallal. (Leltár 16.) A harmadik a diadalív jobb oldalán álló a Szent Anna-oltár. Az ovális oltár­képen Szent Anna, illetve egy fa táblaképen Szűz Mária és gyermek Jézus volt lát­ható. A kép mellett két szeráf aranyozott és festett, fából készült szobra, ezek fe­lett balra Szent József, jobbra Szent Joachim szobrai álltak. Az oltárkép felett kö­zépen Szent Rozália fekvő szobra, fejénél Szent Rókus és két angyal, lábánál Szent Sebestyén szobrai voltak. A fekvő szent fölé Szent Balázs képét helyezték el. Az oltár csúcsán álló Szent Flórián szobrot két angyalszobor fogta közre. Az oltár aranyozott cirádák és faragott színes virágok díszítették. A Szent Anna kép­re kegyes adományokat függesztettek: Szent Anna, Szűz Mária és a gyermek Jé­zus feje felett ezüstből készült koronát, Jézus lába alatt egy ezüst szívet. Az oltár bal oldalán egy falra erősített, fából készült kis szekrényben tartották az ajándék­ba kapott gyertyákat. (Leltár 17.) A negyedik a Nepomuki Szent János tiszteletére emelt oltár. Fából készült fel­építményének két oszlopát színesre festett minták díszítették, amelyek között a szent vászonra festett képe állt. Felette Szűz Mária és a gyermek Jézus fatáblára festett képe függött. Az oltárasztal alatt egy 1747-ben készített lakkozott koporsó­ban a szentet ábrázoló, ember nagyságú, egyházi ruhába öltöztetett sárga viaszfi­gura volt. (Leltár 18.) Az ötödik a karzat alatt, a templom jobb oldalfalánál álló Szent Kereszt oltár. Közepén a megfeszített Jézus kőből faragott keresztje magasodott. Két oldalán Szűz Mária és Szent János evangélista táblaképe függött. A kereszt mögött elhelye­146

Next

/
Oldalképek
Tartalom