Petercsák Tivadar – Veres Gábor szerk.: Agria 44. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2008)
Vincze Dániel: A Habsburgok keleti diplomáciája az 1552-es hadjárat előestéjén. Alternatívák és történelmi felelősség a török támadás megelőzésével kapcsolatosan
egyházfő országával azért tesznek kivételt, mert az immáron békében áll Franciaországgal, amely pedig köztudottan jó viszonyt ápolt a Portával. A másik oldalon pedig eközben 1551 őszétől 1552 novemberéig bezárólag semmilyen összeköttetés nem jött létre a fogságba lévő Malvezzi és a király között. 143 Ferdinándnak ez idő alatt olyan híresztelések is a fülébe jutottak, hogy Malvezzi meghalt a börtönben, ám mint utólag értesült róla, nem hű követe, hanem annak titkára, Angelo Rachani távozott el az élők sorából. A király levelében arra kérte a Habsburg rezidenst, hogy tegyen meg újból mindent a béketárgyalások sikeres megújítása érdekében, amelynek legnagyobb kerékkötői ekkoriban véleménye szerint a franciák voltak. Felbukkan még egy érdekes, jó ideje nem látott momentum is üzenetében: Ferdinánd ugyanis arra kérte Malvezzit, hogy használja ki a törökök keleti, perzsákkal szembeni lekötöttségét, és ezzel alapozza meg a két állam közti béketárgyalásokat. 14 4 Ferdinánd tehát végül felismerte, hogy a perzsa ütőkártyát nemcsak megéri, hanem ki is kell használni, jobban, mint azt korábban tették. A későbbiekben ezt bizonyítja majd az udvar 1553-as követküldése is, amelyek a korábbiaktól eltérően már történt bizonyos kapcsolatfelvétel Grúzia és Irán felé is. Ha a Habsburgok keleti politikáját szándékozunk értékelni, több dolgot is figyelembe kell vennünk. Valószínűsíthetően a porta 1550-5l-es belső hatalmi harcai, a szultánfiak közti konfliktus és a perzsa háború álhatott a hátterében annak, hogy Ferdinánd keményebb hangot ütött meg a törökökkel szemben, és az ebből fakadó elbizakodottság okozhatta azt, hogy nem igazán találjuk jelét annak, hogy kitartóan törekedett volna a béke további fenntartására. Emlékszünk, V. Károly szerette volna elkerülni 1551 -ben Észak-Afrikában az oszmánokkal való konfliktust, ám Ferdinánd ezzel szemben szinte sorozatosan provokálta a törököt. A felemásra sikerült erdélyi intervenció, a határviták ügye, az adó megtagadása, a török által kívánt különleges követ el nem küldése és a kompromisszumra való képtelenség egyaránt a király azon hibáinak tudható be, amellyel az oszmán támadást nagyban elősegítették. Ismerve azt, hogy Malvezzi már utolsó leveleiben csakis az adó megfizetésétől és az újabb követküldéstől várta a hadjárat elhárításával kapcsolatos végső megoldást, nem tudni okát a büszkeségen vagy a politikai tartáson, megalázkodni nem akaráson kívül annak, hogy Ferdinánd miért nem hajtotta végre követe kétségbeesett kérését. Nem ítélhetnénk el ezen cselekedetét, ha egy tudatosan kiprovokált támadás terve állt volna a háttérben, amely a törökök tőrbe csalását célozta volna meg, és egy jól felkészített és megerősített Magyarország várta volna a szultán hadait. Ám tudjuk, ez nem így volt. Ebben az esetben pedig Ferdinándot mindenképpen felelősség terheli az 1552-es háború kirobbantásáért, és azok következményeiért. 14 3 AT. i. m. 244. Ferdinánd Malvezzinek, 1552. november 13. 14 4 U.o. 105
