Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Csiffáry Gergely: Csulai Móré László emlékezete

Érdekes, hogy a kortársak meg tudtak bocsátani azoknak is, akik a katolikus hitről áttértek a reformátusra. Vegyük példádul Bebek Ferenc testvérét, Bebek Im­rét. Ez a Mohácsot túlélő férfiú gyulafehérvári prépost és II. Lajos király titoknoka volt. Mohács után kezdetben Ferdinánd párthíve lett, s ekkor az I. János királytól el­kobzott birtokokból részesült. Majd Szapolyai oldalára állt. Bebek Imre prépost 1534-ben nem csupán a reformáció híve lett, hanem meg is házasodott, sőt a frigy­ből gyermekei születtek. Házassága miatt előbb I. János rövid ideig bezárta, majd szabadon engedte. Viszont az iránta meglévő bizalmat nem veszítette el, mert Szapolyai halálakor a kincstárt és a király koporsóját őreá bízták. 125 Egy másik sze­mély, Kecseti Márton esete is érdekes. 1549. szeptember 5-én a Helytartótanács to­vábbítja az egyházi rendtől megvált és megházasodott egykori veszprémi püspök, Kecsety Márton azon kérését, hogy ígérete szerint a király nevezze ki udvarmester­nek és utaljon ki valamelyes segélyt a számárára. Két év múlva 1551. január 16-án a Helytartótanács értesítve a királyt Kecseti Márton udvarmester haláláról, érdeme­ire való tekintettel szegénységben maradt özvegye részére kegy díj at kér. Öt nappal később kelt levélben a Helytartótanács arra kéri Fráter Györgyöt, hogy Kecseti Már­ton özvegyének jogos érdekeit birodalmában (Erdélyben) védelmezze meg. 126 Mi volt az a bűne Móré Lászlónak a kor magyarsága előtt, amely miatt őt, s rajta keresztül a családját is elítélték. Véleményem szerint azért ítélik el a kortár­sai, majd az ő nyomukban az utókor szakemberei is, mert Móré László, hogy a sa­ját és a gyerekei életét is megmentse iszlám hitre tért. A kor magyarsága mélyen átélte azt a toposzt, mely szerint Magyarország a török elleni harcában egyszer­smind a „kereszténység pajzsa, védfala." A keresztény hiten élő magyarok számá­ra a már erősen bomladozó ún. latin egység, a respublica christiana eszméje még élő valóság. Mohács túlélőinek a nemzedéke még megtapasztalta, hogy abban a csatában, amelyben 1529. augusztus 29-én másfélóra leforgása alatt megsemmisült a középkori Magyar Királyság félévezredes állami önállósága, a respublica chris­tiana szellemében még egy sorban küzdöttek a török hódítók ellen a magyarok, horvátok, szerbek, csehek, németek osztrákok, lengyelek, görögök és más nációk soraiból verbuválódott keresztény sereg katonái. Idehaza az a hír, hogy a 1541. au­gusztus 29-én Buda elestekor foglyul ejtett Enyingi Török Bálint Konstantinápoly­ban törökké akar lenni, s török ruhában jár már mélységes felháborodást keltett. 127 Azzal, hogy Móré László fogolyként körülmetéltette magát, s felvette muszlim vallást túllépett minden határon. Végső soron azért ítélik el erkölcsileg ezt a főurat, mert az iszlám hitre való áttérésével elárulta a respublica christiana eszméjét. Ezt pedig sem a kortársai, sem pedig az utókor nem tudta, tudja elfogadni. 125 FORGÓN Mihály 1909. 1. 97-98. 126 R. KISS István 1908. 148., 319., 322. 127 TAKÁTS Sándor 1915. 1. 313. 548

Next

/
Oldalképek
Tartalom