Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

H. Szilasi Ágota: Kígyó és spirál – kozmoszlétünk földi vetülete. Földi Péter jelértékű művészetéről

mő batyujához. Valójában egy aktív hullámhegy fázisából a passzív, negatív hullámvölgybe ereszkedünk, hogy az élet lüktető görbéjén ismét a magasba emelkedhessünk (szinuszgörbe). A csend, a nyugalom, a várakozás mélységeiben megpihenve ismét a lelki, szellemi kitárulkozás állapotába kívánkozzunk. Ennek az iránynak a másik íve a kép jobb oldalán lefelé folyó sötétbarna folt - benne feketén tátongó üres gödrök (tán a messze lévő mesebeli titkokat rejtő világvége) -, melynek képi egyensúlya a kapáló női figura alatt heverő foltos borjú. Mozdulata a kígyó (Jang) tekeredő farkával ellentétes irányban perdül ki a képből - annak tulajdonképpeni Jin párja. így kerül a kompozíció - többszörös vonatkozásban is egyensúlyba. S így valójában nem az ülő figura válik a kép középpontjává, hanem a képi kellékek által körülölelt látszólagos semmi, azaz a valóságos fehér felületben a felfénylő legtisztább harmónia. 4. kép. A kígyó csókja, 2002. Sulyok Miklós felvétele. A burgonyát tavasz kezdetén, József napon kellett elvetni, s mágikus-analógiás termékenységvarázsló előírások kapcsolódtak hozzá. Országszerte elterjedt kísérő cselekedet volt, hogy a vető asszony leguggolt, vagy leült a földre, hogy olyan gömbölyű és nagy legyen a termés, mint az ülepe. A hétköznapok valósága a batyuba kötött, mezőre vitt gyermek, akit vélt veszélyhelyzetben mágikus védelemmel vettek körül: rontás, ártalom vagy elváltás ellen keresztet ve801