Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)
Viga Gyula: Zemplén mezőgazdálkodásának néprajzi jellegéhez
el is vitték annak elemeit közelebbi és távolabbi tájakra. 17 A Tokaj-hegyalj ai borvidék nyúlványaként, néhány zempléni faluban kereskedelmi célú bortermelés is folyt. A vidék nagyobb részén a borászkodásnak egyértelmű azonossága mutatható ki a hegyaljai mezővárosok gyakorlatával (eszközök, munkamódok, eljárások). 18 A zempléni borászatot az 1875-1894 között pusztító filoxéra - a szőlő gyökérférgessége - teljesen tönkretette, a korábbi szőlőterület harmadát sem telepítették újjá. A rekonstrukció átformálta a Kárpát-medence bortermelő tájainak korábbi gazdasági szerkezetét, megváltoztatta Tokaj-Hegyalj a szőlőtermelését is. A paraszti borkultúra leginkább Fony, Hej ce, Radvány és Gönc környékén nyert viszsza a korábbi jelentőségéből, bár az utóbbi helyen komoly konkurense támadt a XIX-XX. század fordulóján a gyümölcstermesztés révén: a szőlőrekonstrukció helyett a vármegyei hatóságok gyümölcsfák telepítését támogatták - ez az időszak volt a gönci kajszi térfoglalásának kezdete. A zempléni táj mindenütt fehérbort termett. A szőlők alacsony művelésűek, jellemzően kis tőtávolsággal. Megművelésükhöz mindenütt a hegyaljai típusú, baltás szőlőmetsző-kést használták. A szőlő talajmunkájának szerszáma az ugyancsak Hegyalján ismert kerekkapa, csak Füzér és Sárospatak környékén volt ismert a fejszefokú, hegyes miskolci kapa. 19 Általánosan használták az első kapáláshoz a nehéz kétágút vagy ágaskapái. A különféle szőlőfajtákat vegyesen szüretelték, nem készítettek fajborokat. Jellemző vonása a zempléni borászkodásnak, hogy nincs gazdasági építménye: jellemzően szekéren vitték a szőlőt a - néha a falutól is távol fekvő - pincesorra. TokajHegyalján a közös szüretkezdés időpontja meglehetősen késői volt: Simon-Juda napja (október 28.). Zemplén a prés nélküli bortermő vidékek sorába tartozott: sokáig lábbal taposták ki - laza szövésű vászonzsákokban - a mustot a szőlőszemekből. TokajHegyalján csak a színtiszta mustot érlelték borrá. Elkülönült ettől a német telepes falvak borkészítése: nem taposták, csak törték és - a ház alatti présházas pincékben - a XVIII. század óta sajtolták a szőlőt. 20 A préselés a XIX. század során vált általánossá, elsősorban mennyiségi szempontok miatt. A nagyobb gazdaságok, uradalmak bálványos préseivel szemben, a parasztüzemek a középorsós formákat alkalmazták. Ezek jobbára a XIX. század végén lettek a kárpát-medencei borkultúra eszközei. A bor tárolása és kezelése többnyire lyukpincékben történt, amelyek több településen szinte önálló falurészt alkotó sorokban helyezkedtek el (Hercegkút, Fony, Korlát). Gönc és Hej ce bortermelő gazdáinak pincéi a lakóházak alatt húzódtak. 17 Összegzőén: BALASSA Iván 1991.; BOROS László 1999.; FRISNYÁK Sándor 1994. 31-34. 18 IKVAI Nándor 1981.37. 19 MÁRKUS Mihály 1964. 20 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1967. 22.; VINCZE István 1960. 13. 77
