Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Viga Gyula: Zemplén mezőgazdálkodásának néprajzi jellegéhez

hálálta meg a föld a befektetett munkát. A táji adottságok - tengerszint feletti magasság, az eróziót befolyásoló lejtők meredeksége, vízjárás stb. - eltérő feltételeket teremtettek, de egészében a hegység falvainak zömében a földművelés nemhogy árutermelő jelleget nem öltött, de a népesség létfenntartását sem tudta biztosítani. Erőteljes volt az önellátásra való törekvés, ami ugyancsak az elzártság, a mostoha földrajzi viszonyok következményeként értelmezhető. Ugyanez az elzártság, elszigeteltség őrzött meg számos régies vonást: munkaeszközt és -technikát, hiedelmet és a gazdasági élethez kapcsolódó népszokást. A mostohább adottságú erdővidéken még a határok szűkössége is nehezítette a megélhetést, nem is említve az erdők vadjának állandó kártételét. A magasabban fekvő területeken a táj arculatát az erdő uralta, ebből is következett, hogy a hegyvidéki falvak népének életében - komplementer módon - a mezőgazdálkodást sokféle kiegészítő tevékenység kísérte (változatos fatechnika, fuvarozás, erdőmunka, különféle erdei iparok, közvetítő kereskedelem, vándormunka és vándoripar). Mindezek együtt sajátos üzemszervezeti keretekben nyilvánultak meg. Az erdős, magas térszínek kevéssé voltak alkalmasak a földművelő gazdálkodásra, falvainak népe gyakran az alapvető gabonafélék hiányától is szenvedett. A termelési célok és eredmények vonatkozásában a tájon belül jelentős eltérések adódtak, amelyek ugyancsak övezetesen jelentek meg. Szerkezetében is eltért egymástól a keleti és a nyugati oldal - folyóvölgyekre nyúló - falvai, a termékenyebb völgyek települései, valamint a hegység belsejében fekvő telepek földművelő kultúrája. Ezek a formációk különbséget mutattak a mezőgazdálkodás modernizációjában, a technikák és az eszközök váltásának időrendjében is. Ikvai Nándor szerint, a leghaladottabb, a domb- és középhegységi metódusban számos kárpáti és alföldi vonást egyesítő földművelő gazdálkodás a Hernád és a Bodrog völgyének falvait jellemezte: ezek csak egy-másfél évtizednyi késéssel követték a mezőgazdaság országos szintjét (eszközváltás, termesztett növények, a földművelés rendszere, termelési módok stb.).

5 Ezeket a tágabb folyóvölgyek néhány faluja követte (pl. Fony, Árka, Füzérkomlós, Pálháza), ahol erőteljesebben érvényesültek a hegyvidéki hatások. Ugyanakkor a hegység belsejében fekvő, részben szlovák lakta települések (pl. Mogyoróska, Háromhuta, Vágáshuta, Komlóska, Kovácsvágás) gyakorlatában maradtak meg leginkább az archaikusabb, szinte egészükben a hegyvidéki (kárpáti) földművelő kultúra ismérveit felmutató vonások.

6 A XVII-XVIII. század fordulójától - a népesség török utáni növekedésével és a tudatos erdőgazdálkodással párhuzamosan - a zempléni falvak fokozatosan 5 A kutatás megosztott annak megítélésében, hogy elkülöníthető-e a magashegyi és a domb- és hegyvidéki gazdálkodás, s ilyen módon a Zempléni-hegység falvaiban középhegységi típusú földmüvelés volt a jellemző, vagy a kárpáti hatások szerepe dominált. Vö.: BALASSA Iván 1964. 171.; IKVAI Nándor 1967. 176.; PETERCSÁK Tivadar 1981. 6 IKVAI Nándor 1981. 25-26. 73