Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)
Fűköh Levente: Az Orczy-kastély és -kert revitalizációja: a kezdetek
ciójára közös pályázat benyújtását készítse elő. A már ismertetett előzetes koncepciótervek alapján kiírt tervezési pályázatot, a gyöngyösi Grafit 37 tervezőiroda nyerte. Az elkészített részletes megvalósíthatósági tanulmány egy olyan komplex felújításnak teremtette meg az alapját, mely nem csak a kastélyt, hanem annak környezetét, az egykori angol kert megmaradt részének revitalizációját, illetve, a múzeum jelenlegi és jövőbeni funkcióit is figyelembe vette. A megvalósíthatósági tanulmány összegzéseként, a felújítási program PR tevékenységének keretében került kiadásra 2002 októberében B. Gál Edit-Földe ssy MariannKurta Zsolt: Az Orczy-kastély és kert felújítási programterve -Gyöngyös с munka, mely mindazokat a leglényegesebb elemeket tartalmazta, melyek a teljes kivitelezés során megvalósítandók. A történeti kutatások alapján ismert, hogy a kertben, annak északkeleti szegletén állt az igen kecses formájú, neogót üvegház, az orangerie. Ez teremtett lehetőséget, a jövőbeni un. természettudományi pavilon tervezésére, mely elkészülte után komplex múzeumi feadatokat lát majd el. Itt kerül kialakításra az új természettudományi kiállítás, pálmaház, raktárak, dolgozószobák, s nem utolsó sorban oktatóterem. Ez az ún. Il-es ütem. 3. kép. A természettudományi pavilon látványterve. 2. kép. Freskórészlet az ún. barokk teremben.