Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)
B. Pap Györgyi: Tűzvédelmi eszközök a XVIII. századi Egerben
Természetesen a város tulajdonában is voltak a tűz megelőzését és annak oltását segítő tárgyak. Kezdetben csak elenyésző számú bőrvödrökről beszélhetünk. Még 1766-ban is a városi gazdasági eszközök leltárában csupán egy darab vízhúzó vasabroncsos cső és kilenc darab gyulladáskor szükséges vaskamó szerepelt. 4 Az 1774-ben készült leltárában két rézből készült tűzifecskendőt írtak össze. Ez a leltár továbbá felsorolta a város öt pontján lévő városi eszközöket: „6 darab kocsi egy-egy vizes hordós vasabroncsokkal és egy-egy káddal. A lajtok 12 akósak, a kádak 8 akósak, 73 kupa kemény bőrből készült, belül szurokkal bekenve, 8 db öt öl hosszúságú létra, 8 db három öles létra, hosszabb tűzhorog 7 db, és rövidebb 8 darab. " 5 Ezeket a tárgyakat fészerben tartották. Egy másik, 1789-ben készült leltár szerint is - melyben a városi épületekben elhelyezett gazdasági eszközeit vették számba -, kevés volt a tűz elleni védelmi eszköz: „ 3. fertályban a bakterházban tűz elleni eszközök: létrák, csáklyák és szekér hordó rajta. 2. fertályban: Fészer az tűzi eszközöknek, holott van 2 létra, 2 csáklya, 1 lándzsa, 1 vasas szekér 1 káddal. 1. fertályban a generális háznál az udvaron kút a patak is közel. 4. fertályban a bakterházban van fészer és tűzi eszközök: 3 csáklya, 1 kád, 1 szekér lapostul, 1 kád, 2 lándzsa. " 6 A városi tulajdonú védőeszközök nagy részét a bakterházakban tartották, mert a bakterok számára alapvető feladat volt a tűzre, vízre való vigyázás. Csekély anyagi lehetősége volt a városnak arra, hogy tűzvédelmi- és oltószereket vásároljon, de a purger pénzt az ún. „cassa communis"-ba fizették be, s ennek meghatározott részét a tűzoltószerek beszerzésére fordították. 7 Pontos felmérésre lehetett ezért szüksége a városnak 1784-ben, mivel a tűzoltószerek összeírását és megbecsülését a város jegyzője az iparosokkal együtt tette meg. Häuser Mihály rézműves, Kitler Mihály kerékgyártó, Jüsztl Mihály harangöntő, Fazola Lénárd kovács, Scheldorf Ferenc ács és Bemer Jakab bodnár a felesketésük után elvégezték e megbízást. A jegyzékből kiderült, hogy egy nagyobb fecskendője volt a városnak, melyet jelentős összegben határoztak meg a mesterek, vagyis 114 forintban, míg a két kisebb kézifecskendő összesen csak 12 forintban becsültetett meg. Volt még továbbá 1 darab 3 öles létrája és két darab csáklyája is. Érdekesség, hogy 9 darab vízhatlan bőrködmönt is felvettek a listára, melyekről megjegyzik, hogy jobb karban vannak és van még 24 darab silányabb karban, ami azt jelenti, hogy 4 HML V-l/b/59 Fasc. B. XLI. a. 1. (1766. január 3.). 5 HML V-l/a/35 156. p. (1774. december 13.). 6 HML V-l/b/125 Fasc. B. LXXXIII. b. 149. (1789. április 24.) A leltár felsorolásában elkezdték, majd törölték az első fertályban lévő bakterház tartozékait, valószínű azonban, hogy itt is voltak tűzvédelmi eszközök. 7 BREZNAY Imre 1933. 64. 632