Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Oroszi Sándor: A hatod közbirtokosság jegyzőkönyvei

gondnok úr [a marhákat] hajtassa magához, kemény kibüntetés [kiválthatóság] végett" (1862). Általános és szabad legeltetése természetesen a közbirtokosság tagjainak sem volt. Kikötötték, hogy „kiknek birtokukhoz mérve marhái feleslegesen vannak", azok ugyanolyan - állatfajonként meghatározott - fűbért kötelesek fizetni, mint akiknek „igen semmi be bírási joguk az legelőre nincsen" (1861). Az érintettek névsorát, állatlétszámát a falusi elöljáróságok állították össze. A kaszálóhelyek kijelölése, netalán szaporítása a közgyűlés hatáskörébe tartozott. A fizetendő bér megállapítását, továbbá az egyes bérlők pontos helyének a kitűzését, „kicsóvázását" a gondnok vezetésével kiszálló, a falvak egy-egy küldöttéből, továbbá a fűpásztorokból álló bizottság végezte. Erre a műveletre általában május közepén, második felében került sor. A munkálatokban buzgólkodók esetenként a fűbér jövedelméből jutalomra számíthattak. A távolabb fekvő, rosszul hozzáférhető erdők faállományát a XIX. század utolsó harmadáig, amikor az utak (vízi- és szárazföldi-) kiépültek, országszerte elsősorban a hamuzsírfőzők és a faszenítők használták. Működésükre a Hatodon is találunk forrásokat. 1863-ban a „hamvászatot" (hamuzsírfőzést), a „fojtott szén égetést" (faszenítést) és a „nyílt tűz melletti szén égetést" tárgyalták. A delegátusok úgy határoztak, hogy az továbbra is tilalom alatt marad (tehát már korábban is tiltott volt). A tilalom megszegőit 12 pengő frt-ra büntetik meg. „A községben lévő kovátsok - szól tovább a határozat -, ki saját szükségekre akarnak szenet égetni, tudatandó vélek, hogy mindenki községe bírájától hoz[z]on bizonyítványt, hogy nem üzérkedés végett készíti a szenet. Miután ád szabadalmat az havas gondnoka a szén égetésre." A makkoltatás esetenként (lévén mind a tölgy-, mind a bükkmakktermés eseti) szintén jövedelmet hozott, de gyakori bejegyzés: „mi a makkolást illeti, minthogy igen kevéske létezik - és a kasszát szaporítani nem képes, meg engedtetett minden közönségesnek [közbirtokosnak] tehetsége szerént gazdálkodólag el használni" (1862). Gondoltak a legelők és a kaszálók megfelelő karbantartására,, javítására. Erre utalnak az ilyen bejegyzések: valaki a „disznyó túrás" elboronálásáért kapott jutalmat (1863), vagy az Uzonka-patak melletti fűtermő hely tisztításáért kifizetett 4 frt (1877). Bár a különböző állatcsordák pásztorait nem a Hatod közbirtokosság fogadta fel, de azok tevékenységét, így legelő- vagy kaszálójavítását, -károsítását is figyelemmel kísérte. 1868-ban az előző évi jó trágyázásért („kosarazásért"), a kaszáló minőségének javításáért számukra jutalmat fizettek. A technikai részletek végén azért térjünk ki még egy cseppet sem elhanyagolható szempontra. Nevezetesen a szénatermés becslésére. A kaszálók értékét és nagyságát ugyanis a várható szénaterméshez, a „szekér" mértékegységben meg56