Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Zentai Tünde: Az ormánsági templomfestő

A Gyarmatiak pályaképe Amikor Gyarmati életútja és művei felől próbáltam tájékozódni, kitűnt, milyen kevés és bizonytalan adat áll a rendelkezésünkre. Első lépésként megkértem Móró Mária Anna pécsi levéltárost, hogy másolja ki a róla szóló adatokat a kémesi és a vajszlói egyházi forrásokból. Ezeknek a kéziratoknak a többsége bekerült a Szabó Gábor által 1999-ben Pécsett létrehozott Baranyai Református Egyházmegye Levéltárába. Móró Mária Gyarmati János nevét csupán a vajszlói anyakönyvben találta meg. A kémesi egyházi kéziratokban nem sikerült föllelnie a Gyarmati Jánosról szóló bejegyzést, azt a bejegyzést, amely egyedüli bizonyítéka volt az asztalosmester tevékenységének, és amelyre már szakirodalom épült. Az említett forrásokat magam is kétszer, két különböző alkalommal újra végigolvastam. Az eredmény, hasonlóképpen negatív volt. Ekkor, 2005-ben úgy állt a helyzet, hogy a Gyarmatira vonatkozó dokumentum valóságos voltát csak két, már nem élő szemtanú, Papp László és Zentai János szavai tanúsítják. Személyiségük ismeretében az irat hajdani létében nem kételkedhettem, de az immár Gyarmatirejtély megfejtésében más irányba kellett elindulnom. Népi építészeti kutatásaim során földolgoztam az 1785-86-ban Baranyáról készült Széchényi-féle Descriptio parasztházakra vonatkozó adatait,

18 így emlékeztem arra - ami Taba Istvántól is tudható volt

19 -, hogy ez a gazdag Leírás településenként foglalkozik az egyház és az iparosok jellemzésével is. Újra kézbevettem hát a 3306 oldalas latin szöveget, és örömmel fedeztem föl Gyarmati János nevét a siklósi asztalosok között. A XVIII. században igen jelentős mezőváros kézműveseit 1785-ben Johannes Golberg járási szolgabíró

20 rendkívül precízen, iparáganként, személyenként, életrajzi és iparűzési adatokkal együtt vette számba. Siklóson ebben az évben hat arcularius (asztalos) tevékenykedett, egyiküket Joannes Gyarmatinak hívták. A leírásból kitűnik, hogy Gyarmati János Viszlóról származó mesterlegény, és kielégítően - céhen kívül - űzött mesterségét Siklóson tanulta. Figyelemre méltó, hogy a forrásrészlet jelentősége túlmutat Gyarmati megtalálásán, mégpedig azért, mert vele együtt Siklóson ez idő tájt jelen van még két másik, a dél-dunántúli festett templomokban tevékenykedő asztalos is: Nagyváti Ferenc, aki a merenyei templomot szignálta és Kosa János, aki a kémesi és kistótfalusi

21 templomban dolgozott. Ez azt jelenti, hogy egy olyan siklósi XVIII. századi asztalos központra bukkantunk, amely fontos szerepet játszott a régió virágozott falusi templombelsőinek a kialakításában. Az eredeti szöveg írója a következőképpen fogalmaz: 18 OSzK. Fol. Lat 289.; ZENTAI Tünde 1989. 19 TABA István 1975. 20 Vö. SZITA 2000. 159. 21 BREL, Kémesi szk. 1774-1834: 1781., 1786.; Kistótfalusi szk. 1791-1816: 1799. 236