Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Paládi-Kovács Attila: A kiszehajtá szokásának földrajzi elterjedtsége

majd Lévától Ipolyság felé ismét rátalálunk, innét aztán Ipolyság, Balassagyarmat, Losonc, Rimaszombat vonalán egészen Rozsnyóig nyomozható. Elterjedésének legdélibb területe (az eddigi nyomok szerint) a pestmegyei Boldog község. "

5 Későbbi tanulmányaiban Manga János többször visszatért a kiszehajtás szokásának kérdéskörére, szólt a népszokás történeti rétegeiről, európai párhuzamairól és hazai elterjedtségéről is, de fenti sorait soha nem revideálta. A Néprajzi Lexikon kiszehajtás szócikkében (1980) a korábbinál elnagyoltabb kontúrokat rajzolt: „A szokás Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben volt ismeretes, századunk első évtizedeiben még gyakorolták. "

6 Teljesen indokolatlanul tekintett el Nyitra megye említésétől, minthogy pár sorral alább Menyhét hozta elő példának: „A menyhei lányok virágvasárnap litánia után öltöztették a kicét az elmúlt év őszén és az az év farsangjánférjhez ment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. " Ezzel szemben, jó oka volt arra, hogy Gömört ne említse a kiszehajtás földrajzával kapcsolatban. A palóc népszokásokról írott tanulmányában Gulyás Éva és Szabó László 1989ben több vonatkozásban kijavította, pontosította Manga János idézett térképvázlatát. Leszögezték, hogy az ún. „palóc kutatás"-ban kijelölt 20 kutatópont közül egyedül Őrhalomban ismeretes a kiszehordás szokása. E községtől „nyugatra a szokás a magyar településeken összefüggő tömböt alkot, és csatlakozik a szlovák elterjedési területhez, hiányzik viszont Gömör és Kishont magyar településein, még a szlovák etnikai határ mentén is. "

7 Ebből arra következtetnek, hogy Gömör és Kishont területén magyar települések szokásaként már a XIX. század utolsó éveiben sem lehetett meg, minthogy a Borovszky-féle vármegye sorozat Gömör-monográfiája a szokásról hallgat. Nem kétséges, hogy a néprajzi fejezetet író Komoróczy Miklós éppúgy megemlékezett volna róla, ahogy a Hont megyei monográfia szerzőjeként tette. Tegyük hozzá, hogy a XIX. század elején Bartholomaeides László és 1867-ben a Hunfalvy János által szerkesztett megyemonográfia néprajzi fejezetének szerzője, Kiss Antal sem tett említést a kiszehajtás szokásáról. Nem említik az 1980-as években a Barkóságról és a Medvesaljáról megjelent, s a virágvasárnapi szokásokat is érintő néprajzi munkák sem.

8 A palócokról 1979-ben poszthumusz megjelent kismonográfiájában maga Manga sem említi már a kiszehajtás szokását. Úgy véli, hogy az Ipoly mentén Őrhalom a legkeletibb magyar település, ahol élt még a szokás, s kissé délebbre és keletebbre a Zagyva vonaláig tartott ennek a hagyománynak a területe.

9 Ugyanott szóba hozza még Mátraderecskét is, de Gulyás Éva és Szabó László ennek az adatnak a hitelét joggal kétli, minthogy Mangán kívül egyetlen más etnográfus sem találkozott a kiszehajtás szokásának emlékével ebben az észak-hevesi faluban. Te5 MANGA János 1942. 44. 6 MANGA János 1980. 220. 7 GULYÁS Éva-SZABÓ László 1989. 375. 8 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982.; KOTICS József 1986. 9 MANGA János 1979. 226-227. 14