Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

B. Gál Edit: Gyöngyösi házak a szentendrei skanzenben

Életmód-kutatás Az iparos polgárság jelentős tényezője volt egy-egy városnak. A céhszervezet egészen a XIX. század második feléig szinte egyeduralkodó volt az ipar területén. Bár az 1872-es ipartörvény eltörölte a céheket, az iparűzők száma nem csökkent. Az 1873. évi ipartörvény testületekbe kényszerítette őket, de szokásaikat tovább ápolták. Egyesek meggazdagodtak, mások tönkre mentek. Volt, aki nagyobb műhelyt nyitott, s volt, aki segédként ment nyugdíjba. Az iparos rétegen belül már a múlt században is nagy volt a differenciálódás. A városon belüli elhelyezkedésükkel szinte telepeket alkottak. A kereskedői rétegen belül ugyanilyen nagy különbségek tapasztalhatók. A századfordulón iparból Gyöngyös lakosságának 25%-a, kereskedelemből 7,6%-a, míg mezőgazdaságból 40%-a élt. Ez az arány 1910-ben a következőképpen alakult: a város 15 878 fő lakosából 35%-ot a mezőgazdaság, 24%-ot az ipar és 9%-ot a kereskedelem éltetett. Ha a város különböző negyedeinek lakottsági arányát nézzük, legnépesebbnek a II. és III. negyedet talárjuk. Ezt követi a IV. negyed, majd az I. és az V Ha térképre vetítjük a foglalkozási csoportok szerint való elhelyezkedést kitűnik, hogy az őstermelők kiugróan nagy számban a III. negyedben találhatók - ez a város északkeleti része. Az iparosok szinte egyelőén oszlanak meg a III., a II. és az I. negyedben. A kereskedők többsége a I. és az II. negyedben, míg a közszolgálati és szabad foglalkozásúak többsége a I., II. és III. negyedben lakik. A XIX. század végéről, XX. század elejéről sajnos nagyon kevés végrendelet, hagyatéki leltár maradt fenn. Ami viszont megtalálható, az szerencsére mind ismert család tagjainak utolsó akarata, így az illető jól beleilleszthető a városi társadalomba. Sajnos az ilyen forrásoknak egyben éppen ez a hátrányuk is, hiszen ezek az emberek a városi polgárság felső rétegét képviselték. A helytörténet-kutatásban a korabeli sajtó igen jól használható forrás, megvan azonban az a „hátránya", hogy csak az éppen aktuális, az egész városi társadalmat illetve egyes csoportokat érintő problémákkal foglalkozik, az egyén szűkebb értelemben vett életmódját nem érinti. A valós életmód feltárására sokkal inkább beváltak a kérdőívek. A Mátra Múzeum az 1990-es évek közepén egy széles körű kérdőíves kutatást végzett, amelyben a hangsúly az egykori városkép-alakulásra, illetve a családok életmód-változására irányult. A kérdőív három generáció életét ölelte fel, a válaszolóét, a szüleiét és a nagyszüleiét. Mindhárom esetben ugyanazok a kérdéscsoportok szerepeltek. Neveltetés és iskoláztatás, családi körülmények, háztartás, lakáskultúra, szabadidős tevékenységek, társadalmi és családi ünnepek szokásai, öltözködés, vásárlási szokások. Külön egységet képeztek a munkavégzésre vonatkozó kérdéseket, melyben választ vártunk az „üzem" vagy üzlet nagyságától kezdve, az alkalmazottak számán keresztül a munkaidőre, az alapanyag illetve az áru beszerzésére, a kereskedési szokásokra, a berendezésre stb.. Az egyéni élet137