Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Szabó László: Paraszttársadalom – a parasztság és rendiség fogalmának társadalomnéprajzi értelmezése

nélkül meg is ölhették. Nálunk eddig sohasem mentek el. A magyar társadalom tudomásul vette ittlétüket. A faluba betelepedő cigányokat rendszabályok illesztették a helyi társadalomba. A vándor cigányokat azonban a hatóságok próbálták ellenőrizni. Mind a vándor cigányoknál, mind a falvakban megtelepedetteknél bizonyos speciális tevékenységek (foglalkozások) alakultak ki, amellyel a napi, főként falusi élet igényeit elégítették ki. Egyes csoportjaik mesterségeket űztek (zenélés, kolomp- és csengő készítés, teknővájás, kovács mesterség, vályogvetés, gyógyfüvek, erdei, határbeli növények gyűjtögetése, árusítása: pl. gomba, som, málna). Ám a magyar társadalomba ők sem tudtak mind a mai napig beilleszkedni. Nem beszélve arról, hogy a XX. század technikai fejlődése a legtöbb általuk űzött mesterséget feleslegessé tette, úgymond munka nélkül maradtak. Egyértelmű, bár még a cigány kutatók által is megkerült oka mai társadalmon kívüli helyzetüknek, hogy a cigányok a rendi társadalomba annak idején, mint ezt kifejtettük nem tudtak beilleszkedni. Nem volt feladatuk, hivatásuk, nem váltak sem vitézi renddé, sem dolgozó renddé. Nem mentek át a rendi társadalom hivatásra nevelő azon korszakán, amelyen valamennyi rend tagjai átmentek. A rendi társadalomban a rendek határai nem voltak átjárhatatlanul merevek. Sinkovics István tanulmánya a középkorra vonatkozóan sokoldalúan mutatja be ezt a kérdést. Az egyház különösen sok lehetőséget biztosított arra, hogy a társadalom minden rétege - tehetséges, elhivatott vagy szerencsés tagjai által - minduntalan felemeljen egyeseket, s tagjai sorába fogadja őket (Fráter György, Oláh Miklós). Másik lehetőséget - különösen az ország hadszíntérré válása után a katonáskodás jelentette minden szinten. Családok, dinasztiák emelkedhetnek ki ezáltal, tagozódhatnak be a magyar nemesség soraiba, juthatnak el országos méltóságokig, válhatnak mind a nagy-, mind a helyi politika meghatározóivá. A szegényebb néprétegek számára nagyobb számban a Zsigmond korától egyre izmosodó mezőváros jelentett még emelkedési lehetőséget. Mezővárosi polgárrá lenni, ott betagozódni valamelyik rétegbe, mesterséget tanulni, hivatalt vállalni a köznemesség és a jobbágyság számára is elérhető szint volt. Persze ehhez több generáció munkája, következetes törekvése volt szükséges, amely feltételezett bizonyos rátermettséget, tehetséget is. A középkori rendi társadalom tehát mobilis volt. A rendeket nem választotta el merev, éles határ egymástól, megvolt arra a lehetőség, hogy akár egyének, akár csoportok, közösségek (pl. városi jog megszerzése) emelkedjenek, jobb helyzetbe kerülhessenek. Ez a jelleg megkönnyítette ugyan a rendek, rendi jellegű képződmények egymásba való átmenetelét, a rendhez való tartozást azonban nem lehetett egykönnyen megszerezni. Valaki csak akkor tudott egy-egy rend, rendi képződmény tagjává válni, ha kemény és következetes munkával elsajátította annak minden, a közösséget alapvetően jellemző elemét: tökéletesen beolvadt a hivatás295