Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Vadász István: A nonprofit szektor területi szerkezete Heves megyében

2. ábra. Az 1989-ben bejegyzett, korábbi alapítású nonprofit szervezetek településenkénti száma Heves megyében, 1989. december 31. Szerk.: Vadász István, 2005. sul, de még így is jelentős, hisz 1993-ban 9, 1994-ben 12, 1995-ben újabb 7 tele­pülés kapcsolódik be a diffúziós folyamatba. A teljes lefékeződés 1995 után következik be, mivel 1996-ban 3, majd ez után évente csak l-l olyan település lesz a megyében, ahol újdonságnak számít egy alakuló civil szervezet (sőt, 1999-ben nincs új település). Ekkor már 109 telepü­lést ért el a diffúziós folyamat (3. ábra). 2000-ben 9 olyan falu van a megyében, ahol nincs nonprofit szervezet (Bekölce, Bükkszenterzsébet, Erk, Ivád, Nagyút, Szúcs, Tarnabod, Tarnaszentmária, Új lőrincfalva). Érdekesség még az is, hogy több olyan település is akadt Heves megyében, ahol csak a régi, 1989 előtti non­profit szervezet jelentette a civil szektor jelenlétét 2000-ben (pl. Egerbocs, Nagyvisnyó, Pély). A folyamat jellemzésére szerkesztett grafikonok meglehetősen érdekes, mondhatni eléggé rendhagyó képet mutatnak. A térbeli, tehát településenkénti ter­jedésre koncentráló megközelítéskor azt látjuk, hogy az innováció időbeli és tér­beli elfogadottsága a logisztikus (azaz elnyújtott S-alakú) görbe bizonyos szaka­szaira emlékeztet. Ha a megyei településállomány számát tekintjük a növekedés korlátjának, akkor azt tapasztaljuk, hogy a folyamat több törésponttal (1990, 1992, 1993) rendelkezik. Előbb különösebb előkészítő szakasz nélküli, gyors felfutás tapasztalható, majd ez az exponenciálisnak mondható növekedés kissé lassul, de újra élénkebb 637

Next

/
Oldalképek
Tartalom