Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

S. Lackovits Emőke: Egyházkelő és paszita a Balaton-felvidéki reformátusoknál

gálta a szokás meglétét és gyakorlatát, megállapítva, hogy az ételhordás ideje itt a keresztelő időpontjától függött. Alkalma általában 2-9 között változott, leggyakrabban 3-7 volt és ugyanúgy, mint a dunántúli reformátusoknál, az egész család élelmezését szolgálta.

2 A gyermekágyat fekvő anya a közösség szokásrendje szerint mindaddig nem hagyhatta el a házat, ameddig el nem ment a templomba hálaadásra. A gyermek születését követően tehát első útja a templomba vezetett. A szokást az anya avatásának ószövetségi mintára megtartott, egyházkelő névvel illetett cselekményként foghatjuk fel. Bár a nyugati kereszténység gyakorlatában ez a kötelező tisztulási időszak nem volt meghatározott, sőt, maga a szertartás sem purifikáció, hanem hálaadás, de a minta kétségtelenül ószövetségi.

3 A Szentírásból ismert, hogy Mózes törvényei szerint gyermekszülés után az anyának kötöttségei voltak: „...maradjon otthon, semmiféle szent dolgot nem érinthet, a szent helyre nem mehet be, míg el nem telnek tisztulásának napjai... " (3Móz.l2,4.) „Ha az asszony fogan és fiút szül, tisztátalan lesz hét napig...Még 33 napig maradjon otthon az anya, amíg meg nem tisztul a vértol." (3Móz.l2,l-4.) Lány születésekor mások voltak a zsidó törvények rendelkezései. A tisztulás ideje tehát 7+33 nap, azaz 40 nap volt, ami valójában megfelelt a hat hétnek. Az ószövetség népének tagjai, a gyermekáldásban részesült szülők a negyven nap elteltével először a templomba mentek, ahol áldozatot mutattak be. Ezt az ószövetségi eredetű szokást a keresztény közösségek is megőrizték, hálaadásként. A szokáshoz való ragaszkodás hátterében a szülés utáni tisztátalanság képzete és az avatás nélküli elhalálozástól való félelem húzódik meg.

4 A római katolikusoknál bevett gyakorlat volt, hogy szülés után hat héttel az anyát szertartás kíséretében visszavezették a templomi közösségbe. Ez volt az intraductio. A szokás gyakorlását a református egyház a kezdeti időben tilalmazta, elvetendőnek tartotta. Az 1576. évi Hercegszőlősi Zsinat articulusainak 7. pontja szerint: „Az asszonyállatoknak beavatásokat (miérthogy az ó törvényhöz való dolog volt nem akarjuk az új testamentumban megtartani, sem nem kötelezünk senkit 40, avagy 80 napra, mint az О törvényben, hanem csak intjük őket az természet szerént való tisztaságnak megtartására. "

5 Korábban, 1554-ben viszont az Óvári Zsinaton még megtartandónak ítélték az asszonyavatás szokását. Heltai Gáspár ágendájában szerepelt is. 1562-ben viszont az Egervölgyi Hitvallás már elvetette hasonló indokokkal, mint négy esztendő múlva Hercegszőlősön. Ezen a véleményen volt 1682-ben Beythe István püspök is. Bornemissza Péter azonban 1577-ben kidolgozta a szertartását, közölve azt ágen2 CS. SCHWALM Edit 1982. 457., 459., 463. 3 V. ö. BÁRTH Dániel 2005. 213. 4 BÁRTH Dániel 2005. 214-215. 5 KISS Áron 1881. 677. 328