Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Szabó László: Paraszttársadalom – a parasztság és rendiség fogalmának társadalomnéprajzi értelmezése

kult, nem alakulhatott ki. Ez az oka annak, hogy később, a XV-XVI. században Erdélyben csak három nemzetet tartanak számon a magyart, a székelyt és a szászt. Nemzeten ekkor a nemesi nemzetet értették, s román nemesség nem volt. A cigányok a Kárpát-medencében Zsigmond korában jelentek meg. Feltűnő csoportjaikat nem fogadták ellenségesen. A pogány törökök elől menekülő népeknek tartották őket, s ez ellen az egyháznak sem lehetett ellenvetése. Ekkor már nálunk kialakult a rendi szerkezet, tehát a jövevényeknek - ha privilégiumokat kapnak - meg lehetett volna a helye a társadalmi struktúrában. Ennek azonban a cigányok társadalmi szerkezete és betelepülésük módja miatt nem volt meg a feltetele. A cigányság nem szervezett népként érkezett, hanem kisebb-nagyobb, számunkra kiismerhetetlen csoportokban, akiket nem fogott össze fejedelem, vajda vagy valamely képviselő (mint pl. a szervezett letelepítéseknél), s nem lehetett őket egységes népként kezelni. Nem volt világos az sem, hogy mivel foglalkoznak egyáltalán, a rendi társadalomban milyen feladatot láthatnának el, milyen hivatásrendhez tartoznának. Meghatározhatatlan volt hitük is, mert igazában véve semmiféle ismert tételes valláshoz nem tartoztak. Megtelepedni sem tudtak, hanem vándor életmódot folytattak, amely a megtelepedett magyarok számára teljesen idegen volt. Vándor életük nem emlékeztetett a keleti nomádokéra. Ideiglenesen kialakított telepeik is különböztek a nomád téli-nyári szállástól, vagy a transzhumansz pásztorkodást folytatókétól, amelyeket mégiscsak ismertünk valamennyire. Míg az említett pásztor népek szigorúbban vagy lazábban szervezett társadalomban éltek, mozgásuk kiszámítható volt, addig a cigányoké teljesen áttekinthetetlennek tűnt. Eléggé hamar világossá vált viszont, hogy maguk termelő munkát nem folytatnak és kötve vannak a megtelepedett lakossághoz. Sőt kisebbnagyobb csoportjaik vándorlásait éppen a termelő, dolgozó lakosságtól remélt juttatások, lehetőségek kihasználása mozgatja. Következésképpen szolgáltatásokra sem lehetett kötelezni őket és semmivel nem járultak hozzá az állam, az egyház fenntartásához. A néhány, falvakba betelepedett cigány családot a helyi közigazgatás szorította a köz érdekében végzett apróbb munkára (levélhordás, zenélés, közmunkákban való részvétel). Később Mária Terézia és II. József letelepítési kísérletei is kudarcot vallottak. Zárt világukba is szinte lehetetlen volt betekinteni. Nem alkottak sem társadalmilag, sem foglalkozásukat, sem vallásukat tekintve határozottabb körvonalú csoportot, már pedig a magyar rendi társadalomba való beilleszkedésnek ezek alapvető feltételei voltak. Úgymond beeresztettük őket, de befogadni nem tudtuk. Hazánkban súlyosbította helyzetüket az is, hogy megjelenésük után jó egy évszázaddal Magyarország hadszíntérré vált, s e zavaros időkben vándor életmódjuk, rendi szervezeten kívüli társadalmi állapotuk könnyen fenntartható volt. A rendi szerkezeten kívüliség egyébként Európa más népei között is jellemzője volt a cigányságnak, s mert hasznukat a szervezett egyház és állam nem látta, annyira mentek, hogy Angliában a cigányt minden következmény 294