Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Szabó László: Paraszttársadalom – a parasztság és rendiség fogalmának társadalomnéprajzi értelmezése

A parasztságot rendié s társadalmi képződménynek tartja, s a rendi társadalom hierarchikus szerkezetében a legalsó szintet jelöli meg. Mit jelent az, hogy rend? Mi az a rendi társadalom? Ez lehet első kérdésünk. Erre a nyelvészet és a történettudomány segítségével felelhetünk. A magyar rend szavunk szláv eredetű. A mi generációnk még oroszul tanult az általános- és középiskolában, így könnyen azonosíthatta a rjád szóval. Már első említésekor, 1286-ban 'tárgyaknak, folyamatoknak, szabályozott, áttekinthető sora, állapota' jelentésben fordul elő. Bartoniek Emma ma is helytálló véleménye szerint a középkor társadalom fejlődésében három nagy korszakot különíthetünk el. A középkor kezdetén a meghatározó viszonyok „...a vérségi, családi, nemzetiségi, származási összetartó kapocs... ", „...melyhez azonban már ezekben a legrégibb időkben csatlakozik a fejedelmi személyek vagy más hatalmasok és előkelők védelme alá való helyezkedés: azok kíséretébe lépés. A keresztény korban a hűbéri kötelékek lesznek a társadalom támaszai, melyek alapja szintén a kölcsönös hűség (Sz. L. megj.: ti. a vazallusi viszony), hogy a középkor utolsó szakaszában, tehát a XIII. századtól kezdve helyet adjanak a társadalom hivatási rendek szerinti tagozódásainak. Minden középkori emberről elmondható, hogy valamilyen egységesüléshez, közösséghez tartozik és élvezi az ilyen egyesülések előnyeit, szenvedi hátrányait. " Ez a XIII. századtól már jól megfigyelhető társadalmi változás voltaképpen a rendi társadalmi szerkezet kialakulásának kezdete. Nyugat-Európa - magába szíva az antik örökséget is - mindhárom fázison végigment, ám a Kárpát-medencébe települő magyarságnál mindez másként játszódott le. Az európai fejlődés első folyamatából mi kimaradtunk, jóllehet a magyarság társadalma is a bejövetelkor - hogy Bartoniek Emma terminusaival éljünk -, „...a vérségi, családi, nemzetségi, származási összetartó kapocs"-m épült. Ám ez a honfoglalás korában nálunk még alapvetően meghatározó volt, míg Európa alakulóban lévő népei, birodalmai (frankok, gótok, bretonok, gallok, kelták) már ebből kiléptek érkezésünkkor és náluk - ha voltak is tovább élő maradványai - már a második, a „keresztény kor" hűbéri, vazallusi viszonyai voltak inkább a meghatározó tényezők. Háttérbe szorították azokat a vérségi és személyi viszonyokat, amelyek nálunk még teljes értékűeknek számítottak. Nem is beszélve arról, hogy mennyire különbözött ez azokétól. A magyar vérségi, nemzetségi, rokoni és családi viszonyok még közvetlenül gyökereztek a keleti nomád népek kiépítette társadalmakban miközben a nyugateurópai barbárok ettől az állapottól már régen eltávolodtak, akkor is, ha eredetileg keletről érkeztek. Európa rácsodálkozását a magyar viszonyokra nem lehet csodálni. Nálunk ez az állapot jelentette azt a talajt, amire épült a második, a szerzőnő által keresztény korinak nevezett hűbéri állapot, amibe aztán kortársként magunk is beléptünk. Bár Szent István is magáévá tette a szentágostoni Civitas Dei eszméjét, tág teret engedve az egyháznak az ál289