Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Paládi-Kovács Attila: A Felföld ásványvize: a csevice

a kosolya, melybe 12-14 korsót is rakhattak. Az 1930-as években összesen három kosolya volt a faluban erre a célra rendelve. Havon jártak vele, kamasz gyerekek húzták és tolták a szánt, s ellátták ivóvízzel a családot, a közeli rokonokat, szom­szédokat. 34 A csevicekutak többségének vize ma sem palackozható, s régen sem volt szállítható, piacon eladható. így a parádi vasas források {Szent István csevice kút, Klarissza-forrás) vizét is csak helyben lehetett ivókúrára használni. Ugyanis a benne levő vastartalom hamar elbomlik, s csak frissen fejti ki hatását. A Klarissza-forrás vizét 1896-ban a parádi ivócsarnokban árusították, s az aznap hajnalban merített vizet dugaszolt palackokban hozták forgalomba. Más volt a helyzet a palackozott kénes ásványvizekkel. Az 1860-as években a palackozott kénes vizek országos forgalmazása már jövedelmezőbb volt, mint maga a fürdő. Ezért 1872 után a csevicefürdőt lebontották. 35 A csevice árusítása A palackozott gyógyvizek árusítása már az 1800-as évek elején megkezdő­dött a vidéken. Párádon a helyi üveghuta palackjaiba töltötték a „büdösköves for­rás" vizét és a csevicét. A palackozás maga 1804 óta adatolható. 36 Fáy András bő terjedelemben számolt be a parádi víz forgalmazásáról: ,,A'minthogy főkép'a'bü­dös köves forrás vizét messzire is elhordogatják, 's nálam két, egy pintze szeglet­befelejtett üvegek ezen vízzel esztendő múlva is friss erejekben maradtak. " 31 A vi­zet a forrásnál megforduló vendégek vitték magukkal, s a vidék népe élt vele. Ke­reskedelme az 1810-es években még nem volt megszervezve. Fáy közli, hogy „Savanyú vizet jól bedugott két ittzés üvegekben a' fürdőnél 6 x-on [krajcáron] mindég kaphatni. " 38 Odébb szól a fogyasztói körről, a forgalmazásról és közli a palackozás meny­nyiségi adatait is. „Ezen vízfogyasztása, mind a'mellett is, hogy semmi nagy Vá­rosban, mint Pest, Gyöngyös, Eger nem árultatik, azon kis körhöz képest, melly­ben ismertetik, igen nagy. Csak az itt lévő hutából 3500-4000 üvegek töltetnek meg ezen vízzel. Ezen kívül mennyi víz nem hordatik el hordókban és rég megtar­tott üvegekben? Mennyi nem fogy el helyben, a'midőn a vendégeken kívül a' szom­széd Palótzság is ezzel él?" 39 Nem közli világosan, hogy naponta, hetente vagy 34 Saját gyűjtés 1960-ban. Adatközlő: Kovács Lajosné, szül. 1920-ban. 35 CSIFFÁRY Gergely-CS. SCHWALM Edit é.n. (2002) 77. 36 CSIFFÁRY Gergely-CS. SCHWALM Edit é.n. (2002) 70. 37 FÁY András 1819. 11. 38 FÁY András 1819. 25. 39 FÁY András 1818.22. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom