Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Zomborka Márta: Pásztorbor a főpásztornak. Adalékok Nagy Pál Miklós életútjához, munkásságához

A bot egyike a pásztor válogatott történelmi képcsarnokot ábrázolói munkáinak. Történelmi témájú botjainál gyakori a kifaragott fejek számának összesítése, feltüntetése. Ahogyan a művészkedő pásztorokról szóló összefoglalóban megjelent (Madarassy, 1934), Nagy Pál Miklós „mintakönyvét" Dolinay Gyula: Magyar királyok és hősök arcképcsarnoka című gyűjteménye képezte. A legtöbb történelmi ismeretét innen merítette, a portrék jellemző vonásait innen vette. Az eddigi leírások alapján (Györffy, 1987; Madarassy, 1934; Magyar, 1931; Tóth, 1980; Viga, 1986) ismert, hogy a faragó a botokon eseti válogatást jelenített meg, függően attól, hogy mennyi fej fért arra, kinek készítette, milyen időszakban kit talált inkább megjelenítendő történelmi alaknak. Nagy Pál Miklós botjai, és más faragásai több hazai közgyűjteményen megtalálhatók, számos darabjára magántulajdonban is felfigyeltek, életműve mégsem kapta még meg a kiérdemelt figyelmet, az összefoglaló igényű feldolgozást. A pásztor biográfiai adatai Madarassy ismertetése alapján terjedtek el, erre alapoznak és hivatkoznak leginkább a kutatók. A Gödöllői Városi Múzeum anyagában - az ottani kollégák segítőkészségének köszönhetően - a pásztorról érdekes, az eddig ismerteken túlmutató adatokra leltem. Egy életrajzot a pásztor elbeszélése alapján Holló Mihályné tanárnő jegyzett le 1960-ban. A kézirat alapját az 1935-ben és 1943-ban folytatott beszélgetéseik képezték. E dokumentum

4 szerint Nagy Pál Miklós életútja a következő: Jászapátin született 1868-ban, zsellércsaládban. Karja, lába szinte béna volt, és látása is igen gyenge. (Madarassy szerint egy későbbi baleset, egy a pásztorfiút felöklelő állat tombolásának eredményeként lett nyomorék, bal szeme világa el is veszett.) A gyenge fiúcska édesanyja nyolc év múlva meghalt, mostohája nem állhatta a kenyérpusztító, tehetetlen gyereket. Egy ideig a nagyszülőknél élt, akik maguknál fogták egy családi viszály után. 13 évesen ment haza, a tehenet vigyázta, de nemsokára megint elverték otthonról. Jákóhalmán húzódott meg egy ideig a sógoráéknál, onnan 20 évesen került vissza. A szomszédos faluba, Jászkisérre szegődött, ahol kemény gazdája volt, de nem érezte rosszul magát. Ahogy ő mondta, ott „nem átkozták az ennivalóját". Úgy érzékelte, hogy ekkor kezdett fejlődni az értelme. A pásztornak vigyázás közben nem szabad elaludni, Nagy Pál Miklós ettől való félelmében kezdett el faragni. Először állatokat, majd később, már Kocséron, emberi alakokat is mintázott, amit elbeszélése szerint kártyákról nézett le. (Madarassynak a Kis Újságban látott emberalakokról számolt be mint mintákról.) Orgoványon is szolgált, de Kecskeméten töltött hosszabb időt Zinhobel Károlynál. Neki faragott egy botot, amit magával vitt a városba, mikor a takarékba küldték. Ott figyeltek fel az ügyfelek erre a botra, amit végül öt koronáért el is adott. 4 Gödöllői Városi Múzeum TD.93.272.4. 167