Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Kapros Márta: „A palóc kézimunkák sikere”. Adatok a népművészet felfedezéséhez Nógrádból

letően, nem tudjuk, milyen eszközökkel sikerült e szép eredményt elérni. Közelebb visznek a kérdés megválaszolásához a hímzés tanulását célzó gyűjtések adatai. Például Ipoly vécén az 1930-as években a tanítót édesanyja segítette ki: amíg a fiúknak tornaóra volt, ő tanítgatta a kislányokat a tű használatára. Jobbára azonban ez azt jelentette, hogy ki-ki otthonról hozott hímzésén dolgozott.

8 Másutt is a megyében úgy tapasztaltam, hogy a kislányok hímzéstanulásában a hagyományozódás szerepe a XX. század első felében jelentősebb volt az iskolai kézimunka oktatásnál.

9 Az 1910-es években gyerekeskedő etesi asszonyok emlegették, nagyon jó tanítónőjük volt: „Az nagyon megkövetelte. Hányszor szét kellett fejteni, ha nem ollyan vót! " - vagyis a minőség tekintetében az igényességet nevelte bele növendékeibe, akik édesanyjuktól vagy a család más nőtagjaitól sajátították el a hímzés terén helyben elvárt ismereteket. Egy-egy, a tananyagban szereplő technika színezhette ugyan ezt a hímzőkultúrát. Például Őrhalomban az 1930-as években az iskolában tanulták meg - újra, mert korábban ismert volt itt

10 - a vagdalást, s a „kalotaszegi varrás"-ként emlegetett mintasorokat a náluk hagyományos szerkesztési elvek szerint alkalmazták utóbb saját vászonneműiken. A hímzések alapanyagait illetően is voltak hivatalos előírások. Például a vármegye tanfelügyelője, hivatkozva miniszteri rendeletre, több ízben felhívta a figyelmet az oktatás során használható hímzőfonalakra - támogatandó a magyar árukat.

11 A falusi szülők azonban nem szívesen áldoztak ilyesmire. Őrhalmi adat az 1920-as évekből: „Bizony, majd kötőm a pénzt pamukra, oszt szaggatod el!" utasította vissza a kérést az egyébként középparaszt állású családból való, feltűnően ügyes kezű Fábián Irénke édesanyja, s csak a „Kisasszonyka", azaz a tanítónő hosszas rábeszélésére engedett. Amiben vitathatatlan az iskolai kézimunka hatása a paraszti hímzésekre, az a minták, motívumok terjedése. A két világháború között Nógrádban is jelentkezik igény arra, hogy főleg az ünnepi textíliák díszítése különös legyen, azaz olyan, ami másnak még nincs. A kislányok feladata volt elsősorban az új minták gyűjtése, ekkor már inkább papírra másolva.

12 Magától adódik, hogy ebben számíthattak tanítónőjükre. A felsőbb szabályozás egyébként e téren sem maradt el. A tanítók megyei folyóiratában a tanfelügyelő rendre ajánl kézimunka könyveket az oktatást segítendő.

13 Viszont ugyanő 1934-ben kéri a tanerőket, „lehetőleg kizárólag 8 Ami jelenthetett hagyományőrzést is, tapasztalatom szerint azonban Ipolyvecén ekkor már a változatos csatornákon terjedő polgári kézimunka erősen formálta a helyi ízlést. 9 Hasonló következtetésre jutott Heves megye vonatkozásában: CS. SCHWALM Edit 1997. 454. 10 KAPROS Márta 2000a. 206. 11 N-HK, 1931. 131.; 1936. 118-119. 12 Korábbi általános gyakorlat az volt, hogy „másikról levarrták" a készülő új textília mintáját. 13 Ezek változó színvonalúak, de megtalálható köztük pl. Ferenc Kornélia és Palotay Gertrúd Hímzőmesterség с könyve is. (N-HK 1929. 48., 61-62.; 1932. 78.) 141