Agria 41. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2005)

Császi Irén: „Honvédhalmi Boldogasszony”. A tófalui szentkút szerepe a népi vallásosságban

tosságokban, sok éneket és ilyen látomásos történeteket írtak, terjesztettek. Balsai Róza kápolnai asszony is sokat kapott tőlük, a kút történetét is, legépelt példány­ban ő is terjesztette ezeket. " 15 Látomások, csodák A nép számára egy-egy búcsújáróhely kialakulásával kapcsolatosan elsősor­ban a csodás jelenések, gyógyulások történetei a fontosak. A legendák legna­gyobb és legváltozatosabb csoportját a Mária-jelenések alkotják. 16 A magyar láto­másirodalom igen szegény, írta Harsányi István 1914-ben Gaál József kecskemé­ti Gulyás látása című tanulmányában. Föl kell kutatnunk a kéziratban maradt vagy a nép száján élő emlékeket, állapítja meg. 17 A szentkutaknak napjainkban is bőséges látomásirodalma tárható fel. A XIX. század végén leírt csodás jelenések, látomások alapján a Tófalu melletti terület is szent hellyé vált. Varga Lajos jászárokszállási énekes ember 1887-ben megírta a történetét, Nincs a világon oly hely, ahol a Boldogságos Szűz Mária nevét dicsérni ne lehetne címmel. 18 A látomásokat élőszóbeli elő­adás után papírra vető Varga Lajos a vallásos ponyvairodalom kiemelkedő egyénisége volt. írásait kisnyomtatványok formájában az Egri Nyomda adta ki. Kutatásaink során több, írógéppel írt másolatot tártunk föl Varga Lajos tófalui szentkutról szóló történetéből. A másolatokat napjainkban is őrzik a szentkút vonzáskörzetében Kerecsend, Kápolna, Feldebrő lakói. Az eredeti 1887-es, feltételezhetően nyomtatott példányt eddig nem találtuk meg. Az 1960-as évektől készült másolatokat, bővítgették, pótolgatták az olvasók, és szélesebb körben kézről-kézre adva, terjesztették. Ezt a másolatot Kápolnán levélnek ne­vezték. 19 A látomások bepillantást engednek a vallásos nép lelki világába, tükrözik a prófétai iratok, bibliai történetek, mondások hatását a parasztember lelkére. Jel­lemző mozzanatai: szózatokat hallanak, látomásokat látnak, Máriával beszélnek, tőle parancsolatokat kapnak megfigyelhetőek az alábbi leírásokban. Varga leírá­sából két látomást ismerünk meg, s kibontakozik a Honvédhalmi szentkút kiala­kulásának története. 15 BERÉNYI Andrásné NM EA 13931. 16 BÁLINT Sándor-BARNA Gábor-SZILÁRDFY Zoltán 1994. 261. 17 HARSÁNYI István 1985. 190. 18 Köszönettel tartozom Tikovits Ernőnek, aki hozzájárult, az általa gyűjtött és a Magyar Katolikus Rádió-Eger Krisztus kereszt az erdőn с műsorában elhangzott szövegrészek közléséhez. 19 Hajdú Józsefné Juhász Mária 1930. Kápolna. 343

Next

/
Oldalképek
Tartalom