Agria 41. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2005)

Paládi-Kovács Attila: Népművészeti örökségünk – Heves megye

A másik tájház a verpeléti kovácsműhely volt, melynek előkészületeiben BOGDÁL Ferenc segédjeként magam is közreműködhettem. Volt némi részem két kisebb magángyűjtemény megszerzésében is. A bélapátfalvi keménycserépgyár számos terméke, további a manufaktúrában használatos mintakönyvek, rajzok és egyéb iratok nagy része ECSEDI Dénes egri fogorvos anyai nagyapjának hagyatékából a közvetítésemmel került be a múzeumba. Leltározását, feldolgozását már MOLNÁR László művészettörténész, az ELTE docense végezte el. A másik és szorosan véve is néprajzi gyűjtemény GÁL Gyula szilvásváradi tanító úr buzgalmából jött létre. Eleinte nem akart megválni szeretett tárgyaitól, s amikor mégis ráállt, s nagyobb részét mégis átadta az egri múzeumnak, rövid idő alatt újabb házi múzeumot hozott magának össze. Kevesebb tárgyat hoztunk be akkoriban az alkalmi, az egy napos kiszállásokról. Főként szőtteseket, hímzéseket, hagyományos öltözeti darabokat vásároltunk a múzeumot időnként felkereső falusi asszonyoktól (pl. Felsőtárkányból, Egerbaktárói). Tőlük hallottam először a népi textíliák díszítésmódjainak, mintáinak neveit. Ők meséltek nekem a haluskás és a tyúklábas mintás „pálcásán" szövött csíkokról (síkokról), a borsókával beszegett törülközőkről, a merkelésről, a lyukvarrás vagy mesterke szerepéről a subrikás hímzéseken, melyekről az egyetemen nem hallottunk. Beszéltek olyan mintákról, mint a sodrott rozmaring a szövésben, a medvetalp, a macskanyom a hímzésben, а farkasfogas csík és öltésmód a laposhímzésben stb. Hamar beláttam, hogy olyan tudomány magiszterei ők, amelyről nekem fogalmam sincs. Kiképzésem sajnos félbemaradt, mert hamarosan áthelyeztek a debreceni Déri Múzeumban, s ott más természetű feladatokat kaptam (pl. egy fésűsmester felszerelésének és termékeinek leírását és beszállítását a múzeumba). Az is tanulhattam, mert az egyetemen nem tanították! Az imént említett népi mesterségszavakkal azt kívántam érzékeltetni, hogy a tárgyalkotó népművészet szerteágazó világát elkülönülő ágazatok, gyűjteménycsoportok szerint kell vizsgálni, s a kutatótól minden ágazat hozzáértést, sok tanulást követel. A technikák, az anyagok, a díszítésmódok, a szakszavak beható ismerete nélkül a kutató még a tárgy leírását, múzeumi dokumentálását sem tudná elvégezni, hát még az anyag rendszerezését, típusok szerinti csoportosításának, technikatörténeti, művelődéstörténeti értelmezésének, feldolgozásának műveleteit. Nyilvánvaló, hogy a Heves megyei népművészeti gyűjtemények feldolgozása, teljességre törekvő áttekintése nagyon időszerű feladat. Egyes csoportjairól, mint a szövés és a hímzés tárgyairól, az alkotás folyamatáról és különböző technikákról létezik ugyan feldolgozás, elegendő VARGA Mariann fejezetére utalni, ami a Palócok с monográfia III. kötetében (1989) jelent meg, vagy SZABADFALVI József utolsó nagyobb művére (Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon, Miskolc 2001), de a feldolgozottság eddig elért fokával igazán nem lehetünk elégetettek. Az is jogos igény, hogy a felgyülemlett kincseket a nagyközönség is lát291