Agria 41. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2005)
Misóczki Lajos: A vallási türelem az észak-magyarországi vármegyék példái alapján II. Rákóczi Ferenc intézkedéseiben
us 19-i előterjesztéseire. Hiába „reménlették előbbennyi szabadságokhoz juthatvának", 296 1. József azzal feszítette tovább a húrt, hogy december 10-én elrendelte a protestáns templomok, iskolák és egyházi javak visszaadását a szabadságharc előtti állapotoknak megfelelően. 297 Mindez előre vetítette azt, hogy a szabadságharc letörése után mire számíthatnak a protestánsok. A folyamatos megszorításokból és a kurucok térvesztéséből következett, hogy az 1709. június 2-ra tervezett rozsnyói evangélikus konferenciát a szuperintendensi választással már nem lehetett lebonyolítani. 298 A császáriak visszatérésével menten megkezdődött a vallási egyházi visszarendeződés is. A számos eset közül még a szabadságharc letörése előtti hónapokból néhány jellemző esetet nézhetünk a kuruc hivatalos tájékoztató alapján. Az eperjesi, 1710. január 15-i tudósításból kiviláglott, a „már közismert Heister (Siegbert) generális zsarnoki kegyetlensége, aki minden városban, mezóvárosban és faluban elfoglaltatja a visszaadott templomokat, nem kegyelmez a négy esztendő alatt elhalt protestánsok holttesteinek sem, ha azokat ezekben temették el, hanem megparancsolja, bontsák fel sírjukat, és dobják ki onnan csontjaikat" ?" A Kassán, 1710. február 22-én kelt híradás olvasói azt tudták meg, hogy Lőcse feladásával a császáriak „a szabad vallásgyakorlatot megszüntették, s az ágostai hitvallásúak (evangélikusok) templomát - a jog és méltányosság ellenére - azon nyomban elfoglalták. " 30 ° Ahol a lakosság akadályozta az intézmények visszavételét, ott erőszakkal léptek fel. Rozsnyón, 1711. február 13-án visszafoglalták a templomokat, és az evangélikus lelkészeket kiűzték. 301 Némely katonai egyházi rendezvény a reményt csillantotta fel. 1708. január 29-én gr. Bercsényi Miklós főgenerális, fejedelmi helytartó a felvidéki szemleútján a (Nagy)hont vármegyei Korponára is bement. Február 2-án katonai és szenátusi kíséretével részt vett a gyertyaszentelő Boldogasszony-napi körmeneten is, utána alapítványi összeggel segített a templomon, azaz az egyházközség anyagi gondjain. 302 Rákóczi 1709-ben, (Sáros)patakon rendezett katonai-egyházi ünnepélyt zászlószenteléssel. Az egyházi szertartáson felekezet feletti imát mondott „az ország megtartása érdekében". 303 296 M. KOVÁCS János 1742. 87. 297 BENDA Kálmán 1982. 546-547. A király ugyanezt 1710. nov. 10-én és 1711. május 26-án megismételte. Uo. 298 MIKULIK József 1917. 123. 299 MERCURIUS VERIDICUS EX HUNGÁRIA, 1710. jan. 3. (113-114.) 300 MERCURIUS VERIDICUS EX HUNGÁRIA, 1710. febr. 5-6. (123-124.) 301 MIKULIK József 1885. 208. 302 MATUNÁK Mihály 1906. 82. Az évi okt. 23-án br. Andrássy György kuruc tábornok a várost porrá égette, hogy a császáriak előnyomulását megakadályozza. 303 KÖPECZI Béla-R. VÁRKONYI Ágnes 200. 434. A szerzőpáros sem hónapot, sem napot nem jelöl. 182