Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)

Füvessy Anikó: Átmentett hagyomány a Közép-Tiszavidék népi iparművészetében

célul. Ahogy Csikós Sándorné már az ötvenes évek végén kereste a régi hímzéseket, úgy próbálkozott ez a kör is Szádvári Andrásné vezetésével hagyományos motívumkincseket felkutatni. (így jutottak el pl. az Ipolyi Ardold-féle gyűjteményhez.) A hímzők munkáját a gyarapodó mintagyűjtemények is nagyban segítették, melynek révén régi eredeti mintákhoz juthattak. Kezük nyomán újból felvirágzott a kunhímzés, mely szerkezetével, színvilágával és öltéstechnikájával a korábbi évszázadok mintakincsét adta tovább. Az alkotók hagyományőrző szakkörök tagjai, illetve egyénileg dolgozó nők. A Jászság a hagyományőrzésben még a Nagykunságnál is eredményesebb. Igaz, itt a helytörténetre, a néptáncra helyeznek nagyobb súlyt, de mellette a Jászberényben működő Jász Népi Díszítőművészeti Alkotóközösség hosszú évek munkájával a gazdag motívumkinccsel rendelkező jász szűcshímzést keltette úgy életre, hogy az napjaink lakáskultúrájában is megjelenhessen. A Jász Múzeumért Alapítvány kiadásában 1998-ban Misi Éva-Szabó Pál Antalné: Jászsági szűcsminták textíliákon с kiadványa jelent meg. A szakkörnek, mely két évtizedes múltra tekint vissza, számos zsűrizett alkotás fűződik nevéhez. A közelmúltban Szabó Pál Antalné irányításával ezekkel a motívumokkal viseleti darabokat is terveznek. Külön említést érdemel a jászapáti Rokolya varróműhely áldozatos munkája, mely H. Bathó Edit kutatásai nyomán a régi jász női viseletet kelti új életre és viselve népszerűsíti is. Mint új népi iparművészeti ág, az 1990-es évektől terjed a népi szabász, népi ruhavarró szakma, melynek egyik jeles tagja a kutató- és rekonstrukciós munkát végző Tajti Erzsébet, a Rokolya varróműhely vezetője. A hímzés a Jászságban és a Kunságban posztó és bőr viseleti darabokon igen gazdag múlttal rendelkezik. A posztóalapú szűrhímzések leginkább lakástextileken, s a divatváltozástól függően viseleti darabokon is megjelennek, melyek alkotói területileg leginkább a Nagykunsághoz kötődnek. A szűcsmesterség a jelentős birkatenyésztés következtében a térség egyik hagyományos művészi kisipara volt. Sajnos, napjainkban csak Kunszentmártonban és Kisújszálláson találunk olyan alkotót, aki elvétve ezen darabok hímzésére is vállalkozik. A Tiszazugban a Tiszazug Népművészeti Stúdió fogja össze a tárgyi népművészet emlékeinek felkutatását és átfogalmazását. Ennek révén vált jobban ismertté a tiszazugi pamut fehérhímzés. Olyan különlegességekkel is találkozhatunk a stúdió tagjai révén, mint Országh Lászlóné népi iparművész lószőr-ékszerei, Kissné Lázár Julianna a Népművészet Ifjú Mestere hímes tojásai és mézeskalácsai, Karácsony Ilona csuhé és gyékényből készült munkái. Sajnos, a nagyobb múltú festett asztalosbútor, melynek központja Karcag, Tiszafüred és Kunhegyes volt, napjainkban népi iparművészeinket nem vonzza. Annál nagyobb a fafaragók köre, bár hosszú ideig tudatos motívumgyűjtést nem folytattak. Már a 70-es években elismertebb alkotónak számított a túrkevei Bugyik Lajos, a Karcagra települt Hemző János. Az utóbbi művészi fejlődését a mű410