Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)

V. Szathmári Ibolya: Hajdú-Bihar megyei tapasztalatok a múzeumok és a népi iparművészek együttműködésében

Köztudomású, hogy nálunk, Magyarországon az 1960-as évek végétől, de még inkább az 1970-es évek elejétől kezdődően egyre inkább előtérbe került a néphagyományok, a népművészet iránti újfajta szemlélet kibontakozása, melynek lényege az eredeti források minél szélesebb körű felkutatása volt. Ez a mozgalom a tárgyalkotó népművészet terén is szemléletváltást eredményezett. Divat lett a Kárpát-medence hagyományőrző vidékeinek látogatása, a helyszíneken folytatott gyűjtőmunka ott, ahol még tetten érhetők voltak az autentikus, régi stílusú népviseletek, hímzések, faragott bútorok, kerámiák, a régi zenélési formák és néptáncok. Az újfajta szemlélet kibontakozásának szakmai bázisát az egyre inkább teret hódító szakköri mozgalom adta. Az 1956 után többször átszervezett Népművelési Intézet, majd a Magyar Művelődési Intézet volt a fő támogatója a szakkörök alakulásának

3 Debrecenben az 1967-ben megalakult Megyei Művelődési Központ, majd a különböző üzemek, szakszervezeti klubkönyvtárak adtak otthont ezeknek a szakköröknek. A szakkörök vezetőit több éves tanfolyamokon képezték ki. Az 1970-es években ebbe, a kézművesség különböző ágazatait oktató tanfolyami képzésbe kapcsolódtak be országszerte a múzeumok, így a Déri Múzeum is felvállalva a szakmai háttér biztosítását. Az illusztrációs anyagban bővelkedő (video- és diavetítéses) elméleti előadásokon, s az erre az időszakra már szép számban megjelent szakmai kiadványokon túl a kézművesség oktatásában egyre nagyobb hangsúlyt kapott az eredeti múzeumi tárgyak megismertetése is. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a tradíción alapuló kézműves hagyományok megismertetéséhez, továbbviteléhez és továbbéltetéséhez nélkülözhetetlen az eredeti anyagban való búvárkodás. Erre adtak lehetőséget az alkotók eredeti helyszíneken folytatott gyűjtőmunkái és azok a múzeumokban megtartott szakmai előadások és bemutatók, melyek során a tanfolyami hallgatók és alkotók „testközelbe" kerülhettek a műtárgyakkal, netalántán kivételesen kézbe is vehették azokat. Semmilyen szakmai publikáció, semmilyen profi módon elkészített, vagy kinagyított tárgyfotó nem pótolhatta a tárgyak eredetiben való megszemlélését. Hiszen csak így válhatnak tökéletesen bizonyossá a tárgyak arányai, a díszítések színei, a technikai kivitelezés sajátosságai és fortélyai. A múzeumok által őrzött anyagok másrészről olyan forrásként is szolgáltak, amiből hosszú időn át táplálkozni, újabb ismereteket szerezni és ötleteket meríteni lehet. A Déri Múzeum helyi- és Kárpát-medencei gyűjtőkörű néprajzi anyagágával szinte kiapadhatatlan forrásnak tekinthető. A kézműves alkotók ebben az anyagban búvárkodva és kutatva sorra hozták felszínre a már csaknem feledésbe merült mesterségeket - így a pipás, a késes, a paszományos mesterséget, vagy a pártakészítés tudományát. Múzeumi minták alapján kezdték újból készíteni régmúlt idők ma is használható tár3 VARGA Gyula 1977. 250. 388