Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)
Takács Miklós–Vaday Andrea: Avar edényégető kemencék Kompolton
rendkívül egyszerű megformázás jellemző az Avar Kaganátus egészének a leletanyagára - a szakirodalom gondos áttanulmányozása után sem sikerült találni utalást olyan kézzel formált sütőharangra, amelynek formázása akárcsak megközelítette volna a korongolatlan fazekak, kisfazekak vagy tálak textúráját. A sütőharangok kiégetése is a lehető legegyszerűbb körülmények közt folyhatott, minden bizonnyal kemence nélkül: égetőgödörben, sőt talán magán ama tűzhelyen, ahol későbbiekben a lepénysütés folyt. A sütőharangok tipológiai vizsgálatának legnagyobb nehézsége a leletanyag gyenge megtartása, ami szűk kereteket szab a formai rekonstrukciónak. A formázás és égetés rossz minősége következtében ui. az egyes darabok puhák, porózusak, törésfelületeik széle könnyen morzsálódik. Ez utóbbi gátló tényező pedig jelentős mértékben csökkenti annak az esélyét, hogy az összeillő szélű töredékek ragasztása révén az egykori edényprofilt restaurálni lehessen. A tipológiai értelmezés körüli bizonytalanságokat jól szemlélteti az, hogy - a lelőhely egészét figyelembe véve - meglehetősen sok a „határeset". így is azonban, a 297. objektumból kibontott, biztosan meghatározhatónak tekinthető sütőharang-részlet nagy valószínűséggel sorolhatók be a Bálint Csanád féle 74 В típusba, azaz a perem felé vékonyodó, ferde állású, de egyenes falú példányok csoportjába. A sütőharangok törékenysége, a fentebb többször is utalt hátrányok mellett, egyben fontos információs forrásnak is tekinthető. Hiszen a nagy szemcséjű kavicsokkal és/vagy különböző növényi zúzalékokkal soványított, rosszul összedolgozott és alacsony hőfokon kiégetett anyagú sütőharangok új korukban sem lehettek alkalmasak arra, hogy készítési helyüktől akár néhány kilométernyi távolságra is szállítsák őket. E tény következtében pedig aligha lehet kétséges, hogy az ilyen típusú edények a legegyszerűbb, házaló kereskedelembe sem kerülhettek be. Felhasználási helyükön kellett készülniük egy-egy háztartás számára. A koraközépkori sütőharangok tehát valódi háziipari termékeknek tekinthetők. Újkori néprajzi párhuzamok 75 alapján előállításuk a használó család egy-két (női?) tagjának időszakosan ismétlődő feladata lehetett. A hivatkozott balkáni párhuzam szerint a kézzel formált edények többsége ilyen, egy-egy háztartásra korlátozódó keretek között készül. Csak a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy más avar-kori edények esetében azonban érdemes kellő óvatossággal kezelni a kézzel formált edény egyenlő valódi háziipar tételt. Magán a kompolti lelőhely más objektumaiban is szép számmal kerültek elő viszonylag jól megformált, korongolatlan fazekak, kisfazekak vagy tálak, így már a kézzel formált kerámia egy részénél is számolni kell a kézműipari szintű fazekasság létezésével. 74 BÁLINT Csanád 1991. 59. old. 75 FILIPOVIC, Milenko 1951. 1-3, 107-118. 36
