Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)
Nagy Géza Balázs: 1580 előtti adatok az egri püspöki vár történetéhez
ben aljegyzője is, 51 ami a feladatok differenciálódását, gyarapodását is jelenti. A számtalan példa közül még egy: 1479-ben I. Mátyás parancsa nyomán a káptalan 1295-ben (és 1303-ban) kiállított oklevelet írt át, tehát közel 200 éves iratokat is őriztek levéltárukban. 52 Van adatunk a püspökség kincstáráról is: ennek 1472-ben Kwthos-i János volt a számvevője. Az adat azért is érdekes, mert az oklevél szerint (Beckensloer) János püspöknek 193 forinttal tartozik Rozgon-i Rénold özvegye, Erzsébet: a követelt pénzt a püspök az egri egyház építésére fordítaná. 53 Szórványos adatokból úgy tűnik, hogy a káptalani tevékenységnek csak egy része, az írásos rögzítés történt a jegyzőségen, a többi jogcselekményre másutt került sor. Tárgyalás színhelye volt a Székesegyház déli oldalánál álló Szent Mihály kápolna például 1406. március 11-én; 54 1430. július 23-án. 55 1450. augusztus 3-án egy kifizetésre a székesegyházi főesperes házában került sor, majd a főesperes, az átadásnál megjelent hat másik kanonok tanúságával, és az ügyben érintett személyekkel együtt jelent meg nyilván a jegyzőségen - az írásos rögzítés céljából. 56 Körmendi Bertalan őrkanonok 1493. május 29-én saját lakásának egyik emeleti helyiségében vezetett tárgyalást. 57 {Ha Körmendi a várban lakott, és a jegyzőség és az őrkanonoki ház ugyanaz az épület volt, akkor az itteni épületek között is volt legalább egy emeletes a 15. század végén.) A káptalan évszázados gyakorlaton nyugvó működését a 16. század első felétől kezdve egyre több tényező akadályozta. Ezek közé tartozott, hogy a vár püspökségi tulajdonú részei 1548-tól királyi kezelésben voltak ugyan, de a többi, mintegy száz javadalomhoz tartozó apró részek jogi helyzete - elvben - semmit nem változott. A gyakorlatban azonban a protestáns várkapitányok részben vallási, részben katonai szempontok alapján megszüntetendő rossznak tekintették a káptalan várbeli jelenlétét, ezért mindent elkövettek a papság kiszorítására. A nehézségek ellenére a káptalan tovább működött az ősi falak között, és a levéltár 1569-ban, 58 de még 1579-ben 59 is a várban volt. Ennek a levéltárnak a helyét már nem lehet meghatározni, mert az északi fal mellett, ahol valaha állhatott, a vártervrajzok épületet már nem jelölnek, a várleltárakban pedig csak a katonai igazgatás épületeit írták le. 51 Dl 2436. 52 Dl 76 076. A királyi utasítás 1478. december 10-én, a visszajelzés 1479. január 12-én kelt. 53 Dl 17 350. 54 Dl 9191. András spalatói érsek, egri vikárius in capella Sancti Michaelis sita ad latus praedicts ecclesiae Agriensis ítélkezik. 55 HmLMe810. 56 Dl 38 841. 57 Dl 83 961. 58 PATAKI V. 731. 1569. április 4-én: summám pecuniae hue in arcem adducerent et in sacristia seu conservatorium eorum, sub sigillo reponerent. 59 PATAKI V. 1389-90. Custos [...] in arce ( nam hic omnia reposita sicuti literalia instrumenta ) disquisivit. 177