Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)

H. Szilasi Ágota: „Súgott képek”

Nagy В. István számára a greco-i életmű az efelé törő érzéseinek megfogalmazhatóvá tétele miatt vált fontossá - El Greco volt a tér használatára, az azzal való bánásmódra rávezető mestere. „A térnek ezt a minősítő szerepét, ahogy beszív, ahogy kilök, ahogy előre tol, hátra húz, és megint csak a hétköznapi viszonylatokból így mindenképpen kiszakít... és hát azt a magasztosságot, ami e mögött van "

53 - ezt kívánta meg Greco műveiben, s nem tudja hatása alól kivonni magát. Greco térrel kapcsolatos, korába nem illő nagyon sajátos magatartása, felfedezései, a tér misztériumának felmutatása igen sok szempontból érintette Nagy B. István menekülési szándékát a hétköznapokból, a szokványosság biztonságából. „Tehát nyílt tengerre való kihajózást jelentett ez énnekem... Másrészt Greco képeinek volt egy olyan hatása rám, hogy azok úgy magasan vannak. Nem tudom, hogy mi ez, de a zene is szól néha úgy, hogy az ember egyértelműen azt érzi, hogy most ez magasból szól. "

54 E hatások összegeződéseként közel 20 éve csak függőleges formátumú képeket fest, mely függőlegesség, fölfelé törekvés, húzás az egyik legfontosabb tétele festészetének, melynek képalkotó megvalósulásait folyamatosan kutatja. Úgy érzi: művészetének nyelvezete immár természetes anyanyelv. Ahol az embernek a képelemeket képző szintje van, az nála inkább spanyol. Ezt a nagy spanyolságot az El Greco, Velázquez, Goya vonulatban lelte fel a maga számára. A tartalmi oldalát, ami vonzza, és töltést ad számára, azt jóval inkább Goya sötét korszakában találta meg, mint Greconál. És ahol Goya világa vissza tud egy kicsit csendülni Picassóban, akkor az iránt is fogékony. „Mind a hármuknál érzem azt, hogy azon a valóságon, amit tudomásul vettek belőlük, ők igen sokon túlláttak. Túlsejtettek azokon a dolgokon, amikről a képeik - legalább is képeik egy része - első szintjükön regélnek. "

55 Velázquez festészetének rejtőzködő hűvössége az, ami a legerősebb hatást gyakorolja rá, aminek elsajátítását kívánatos célként tűzte ki: „..., hogy ne magamat ömlesszem bele képeimbe.... Hogy a saját indítékaimból, a saját személyes érzéseimből, esetleg más élményanyagomból mennyit lehet beléjük keverni és mennyit már nem, hanem igyekezzek azt, amiről szól a kép azt valahogy sokkal objektívebben, mondhatni laboratóriumi munka szerűen kezelni. A kettő együtt kell, de én hajlamos vagyok arra, hogy az arányt eltévesszem a személyiség javára. Ez pedig a képnek sokszor válik értékcsökkentő tényezőjévé... Nekem úgy tűnik, hogy nem ez az utam. Eredetileg azt képzeltem, hogy ez az egyetlen termékenyítő út. Éppen ezért, és korom miatt is ezt tanulnom kell. Tanulnom kell, hogy megérezzem, hogy vigyázni tudjak, és ismerjem föl, ahol rossz úton járok. "

56 Hosszú ideig nem értettem, és kicsit bosszankodtam is miatta, amikor Nagy B. István olyanokat mondott beszélgetéseink során: hogy művei általa úgy keletkeznek, hogy közben ő csak közvetítő, hogy a keletkezési folyamatban csupán valamiféle csatornaként van jelen... Csodálkoztam azon is, hogy individuális századunkban művei nem személyes érzéseit fejezik ki, hogy egóját - amennyire csak teheti és képes rá - szeretné kivonni műveiből. De átlépve egy új évezredbe, mely úgy tűnik, hogy a lélek rezdülésein túl a szellemiségre is nyitottabbá válik, és Hamvas Bélát, Rudolf Steinert olvasva, talán most már jobban értem Nagy B. István művészi világát. Hamvas, akit szellemi mesterei közé sorol, így fogalmaz: „A szó ... minden létező princípiuma, amely a szellemet és a természetet összeköti és mind a kettőt realizálja. Mert a szó (esetünkben ez lehet a művészet is) nem kifejezés, ezt 53 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2000. november 18. 54 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2003. július 18. 55 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2003. július 18. 56 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2003. július 18. 494