Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)
H. Szilasi Ágota: „Súgott képek”
tompításon vagy derítésen esik is át, hiszen e nagy festékerejű színt gyakran lehetetlen kimozdítani töretlen karakteréből. Ezért talán érthető, mikor azt mondja, hogy a színek közül „nekem legnehezebben kezelhetőek mindig a kékek. Tehát a kék szín az, amivel a legnehezebben tudok bánni. Mindig szívesebben vállalnám fel azt, hogy a képet egyszer csak átfessem, hogy legyen sárga, vagy zöld. " 46 A kék a transzcendencia, számára - még az aranynál is fokozottabban - a személyes transzcendencia színe, mely eltávolít-elfordít a dolgok hétköznapi beágyazottságából, kiszakít a társadalmi determináltságból, s egyfajta spirituális világ magasztosságába emel. Kivilágosodva, szinte transzparenssé válva az emberi szellemet, lelket a végtelenség távlataiba vonja. Maga után húz bennünket, miközben csöndes alázata, mély hite az érzékfölötti dolgok birodalmába vezet. Legnagyobb pompájában a sötét felé hajlik, minél mélyebbé válik, annál nagyobb nyugalmat, elmélyült koncentrálásra való légkört áraszt. Nagy B. István - leginkább a Greco tanulmányokon és a Kucorgókon, valamint kisméretű Greco képein - az emberalakokat ebbe a többregiszterű kék környezetbe helyezi, ahol a kék olymértékben hat rájuk, hogy ők is szinte kékre vannak hangolva. Ezáltal e figurák, és a velük megtörténő események a társadalmi viszonylatokból kiszakítva, nem elsősorban kiemelve kezdenek el létezni. Elvonatkoztatottabb minőségként, mint 'embert' és mint állapotot kezdi el tárgyalni létüket. A korábbi képei nagyon ritkán és nagyon kevéssé voltak kékek. De „ a megtérésem óta, a nyolcvanas évek közepétől, sokkal több olyan festenivalót találok az embereknek a nem társadalmi vonatkozásaival kapcsolatban, mint korábban, melyből kinyílt nekem egy spirituális világ, ahol a társadalmi vonatkozások másodrendűek - nem azt mondom, hogy nincsenek, de alárendeltebbek. És ehhez segítenek hozzá a kék színek, vagy a kékből képzett lilás, kicsit elpirosodott kékek. " 47 A kék vörösbe, bíborba hajló, majd lilává érő variációi is gyakran feltűnnek Nagy B. István képein. E melegbe hajlás fokozza a kékek intenzitását, de ez a fokozódás egyfajta, a tudatalattinkból feltörő nyugtalansággal telített, mely borzongást a lilák hideg árnyalatban tartásával tartja fenn. A lila meleg és hideg színek közti állapotából adódó kétarcúsága - a bíborok élénksége és a kékek hűvössége - is gyakran használt eszköze festészeti színnyelvének. Vannak azonban elfakuló és szennyezett kékek, néhány kép 'alvadt vér' színű 48 , melyek barnás árnyalatokkal gazdagodva komorabb tartományokba vezetnek. Nagy B. István képein - a Zsámbékokon, az Arcképcsarnok darabjain és a pár éve megszületett Ábrahámon és Sárán - gyakran ott van az igen intenzív sárga, a fényt-hordozó sárgás jelleg, ami mögött mi tagadás, mint távoli eszmény, ott áll az arany, s annak a ravennai mozaikokon felfénylő mennyei pompája, éber szellemisége, a nap éltető hatalma. A sárga gerjesztő, mozgásra indító nyíltsága kapcsolatfelvételt, intuitív felismerést, szellemi ösztönzést indukál. Ám míg ereje teljében a derű a nemesség hordozója, érzékenységét mutatja, hogy nagyon kellemetlen hatásúvá válhat, ha elszennyeződik, vagy hideggé válik. Tompítása, mélyítése letöri színerejét, testes, száraz, földszerű-okkeres jelleget öltve elveszti absztrakt karakterét és megfoghatóvá sűrűsödik. A hideg kék és főleg a zöld felé törés irányában huny ki fénye a leggyorsabban: ellenállás hiányában mérgező, romlott hatást keltve. De a sárgák másik végpontjaként néha előjönnek Nagy B. István képein a mozgékony, termékeny, ünnepi pompát hordozó vörös árnyalatai, illetve az elmélyült kékek és a dina46 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2000. november 18. 47 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2000. november 18. 48 SZEIFERT Judit é.n. (1994) 492
