Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)
H. Szilasi Ágota: „Súgott képek”
Művészetének „első szakasza" öt éves korától az iskola kapujáig tartott. Szinte tombolt benne a színek, a formák, a karakterek és a mozgás élvezete. Akkor még természetes volt számára, mint általában a kisgyermek számára, hogy mindenből rajz legyen, ami a fantáziájához elérkezik. 14 Nem pusztán lerajzolta az őt foglalkoztató dolgokat, mert a lerajzolás kifejezés számára csupán szenvedélymentes művelet minőségét takarta, mely ugyanakkor a kitűzött céllal adekvát eredményt sejtetett. Neki pedig naponkénti élménye volt a kudarc, az alulmaradás és a bömbölve újrakezdés. Ez az élmény egyébként állandósult, csak a bömbölést váltotta fel a belenyugvó felismerése annak, „hogy a művészetben a jó cél többnyire elszökik az eredmény elől" 15 . Gyermekkori rajzainál a fő szempont az volt, hogy a szeretve tanulmányozott, majd lerajzolt témák, dolgok - tigrisek, oroszlánok, indiánok, történelmi személyiségek - realista pontossággal jelenjenek meg a papíron. De e nagy odaadással teli erőfeszítés árán létrejött, igen kifejező rajzokból a valósággal való furcsa tehetetlen játék olvasható ki, hiszen ahhoz a fajta realitáshoz, amit szeretett volna elérni, figuráinak vajmi kevés köze lett. Ez a szenvedélyes rajzolási vágy az iskola hatására erejét vesztette, legalábbis gátlásosabbá vált, de megmaradt egy nagyon erős érdeklődés a természet iránt és a természetben található színek és formák iránt. Mégsem találta úgy, hogy a művészet egy olyan terület lenne, amivel foglalkoznia kellene. Szivásváradi, majd Kunhegyesi vidékies, kisvárosi környezetében meglehetősen gyatra képekkel találkozott. Falusi orvos édesapja, és matematikatanár édesanyja a művészetet - elsősorban a zenét - szerető emberek voltak, de bármennyire is nyitott lélekkel közelítettek, nem értettek a képzőművészethez. Majd a XX. század második nagy világégése után a megmentett, hazahozott, de ütött-kopott állapotukban a Szépművészeti Múzeumban kiállított mesterművek voltak azok, amelyek tizenhárom éves korában az első provokatív élményként kellet volna, hogy hassanak rá. De nem tudott azonosulni a barokknak barnába hajló színvilágával. Gyermekkori természetforrású színélményei után nyíltabb, élénkebb színeket keresett, de azokban a kiállított festményekben nem talált semmi erőt. És akkor tizennégy-tizenöt évesen, tulajdonképpen elég váratlanul ismerkedett meg egy képes albumon keresztül Rembrandt művészetével, mely albumot sárospataki tanára, Nagy Dezső adott a kezébe. A viszonylag kis méretű fekete-fehér reprodukciókon úgy „átsütött a lelkület, hogy valamit én akkor azt hiszem, hogy örök érvényűén egy egész életre megértettem - és attól kezdve nem is számítottam gyereknek. Akkor éreztem rá, hogy ezt szeretném én is"... - emlékezik vissza. Rányitotta a szemét arra, hogy a képzőművészet valami egészen mást tud hordozni, mint amit addigi civil életében tapasztalt. „Bach-ot is valahol azokban az időkben ismertem meg és azt hiszem, hogy meg is értettem. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy onnantól nem gyerek módjára viszonyultam a dolgokhoz- Kaptam egy kulcsot, amin keresztül én, a saját magam számára a kultúrát, ha úgy tetszik az emberiséget valahogy megközelíteni tudtam... Ez titkos felismerés, vagy majdnem valami kis beavatás volt. " i6 A rembrandti mélységet magától fedezte fel? Tulajdonképpen az Istenkeresésével esett egybe a felé fordulás, mely a ráérzésnek is az egyik nagyon fontos tényezőjévé vált. 17 Hiszen a beavatott nem más: mint újonnan született, az aki szellemileg beérett, és aki meg14 Kiállítási katalógus 1971. Műcsarnok. 15 Kiállítási katalógus 1971. Műcsarnok. 16 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2003. július 18. 17 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2000. november 18. 486
