Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)

H. Szilasi Ágota: „Súgott képek”

teknek - reményei szerint -jó csatornájaként vehet részt a keletkezési folyamatban. Általában akkor boldog, amikor a kép elkezd diktálni, s a továbbiakban vele csak végrehajtatja magát. Ebben a leírhatatlan, ám az alkotáshoz nélkülözhetetlen lelki-szellemi állapotban születnek meg a képkezdemények. „Ilyenkor az ember úgy csinál, mint egy befogott ló, amelyiket valami gyeplő húz erre, arra, szeme kétoldalt le van árnyékolva, s csak egy a fontos, hogy hogyan lesz az adott kép jó. " - mondja.

6 De azt a titkot, hogy mindezt honnan diktálják, s hogy mi a jó és mi a nem jó, azt nem akarja feszegetni, hiszen ez a jelenség sem filozófiai vagy hitbéli felpuffasztott fejtegetésekre, sem divatos művészeti teóriákra, sem a tanultság dolgaira, sem a tehetség misztériumára nem vezethető vissza. Mégis festményeiben - Hamvas Bélát idézve - egyfajta „szellemi erőt valósít meg"

1

, materializál számunkra, valamiféle kultikus cselekvéshez hasonlítható folyamat során, amely során a „jó akarata lassan felébred, s a jó akarata benne a jó ismeretét is felébreszti"*. Majd, amikor az adott mű egy állapoton túl beérkezik valahová, onnantól kezdve tudja, hogy mit kell tennie. Anyaggá szilárdult ember mivoltánál fogva attól az állapottól tud műveivel elszámolni, amikor a kellő ipari fáradsággal felhúzza a vásznat, megcsinálja a kép karosszériáját..., s egyszer csak késznek érzi az egyes darabokat. Ez az intellektualitást és egyben az individualitást feladó - tehát az önmegvalósítás büszkeségéről is lemondó - alkotásmód a nyolcvanas évek közepére érett be igazán művészetében, amikor egy elfeledett, Rembrandt festészete által inspirált ifjúkori titkos felismerés élményéhez, valamiféle kisebb beavatottság állapotához újra visszatalált. Általa - közel ötven évesen - egy másik kulcsot szerzett az emberiség megközelítéséhez, amely egy olyan ajtót nyitott meg számára, melyen túl reményei szerint torzítások nélkül, magasabb távlatokból, megújult hitén átszűrve, saját szemével láthatja a világot. Mi is az ajtó, a kapu? Miről szól a misztériuma? Mi az a sorsdöntő dráma, ami a környezetében lezajlik? Nem feltétlenül kell, hogy épület tartozzék hozzá, de környezetében megszűnik a tér kontinuitása, és mindenféleképpen kétféle minőség: a hétköznapi profán és a megszentelt szakrális tér, tehát a föld és az ég közti teljes mindenség között áll. Egyszerre szimbóluma és közvetítője az átmenetnek. Nem pusztán bejárat, hanem átjáró. így az alatta való áthaladás nem kevesebb, mint hétköznapi mivoltunkon való túllépés, az isten országába való átlépés eseménye. János evangéliumában így tanít Jézus: „Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül (megtartatik)..."

9 Ez a kapu legmélyebb misztériuma. Ám ez nem pusztán valami vallásos dolog, hanem a méltó és normális emberi élet.

10 Nagy B. István kétszer rugaszkodott neki a saját kapuján való belépéshez, s az átjutás csak másodjára sikerült - így e kapu Janus-arcúvá vált, ahonnan nem csak előre, egy irányba, hanem két irányba lehet tekinteni. Az átjutás által aztán a hajdanában felismert igazsághoz felemelkedve, bár a hűtlenség önvádjában gyötrődve, de a képzőművészeti megoldás kulcsát már birtokolva próbálja ezt a folyamatot kézben tartani. Festészete a Magyarországon Csontváry Kosztka Tivadarral induló, mítoszalkotó-látomásos realizmusnak nevezett művészet vonulatába sorolható - ha besorolási kényszerünknek esetleg szeretnénk eleget tenni. E művészet lényege, hogy a mű nem pusztán magatartás-modell, hanem egy6 Beszélgetés a művésszel 2000. november 18. 7 HAMVAS Béla 8. (1943^14) 255. 8 HAMVAS Béla 8. (1943-44) 255. 9 Új Szövetség: János evangéliuma 10.9. 10 CZAKÓ Gábor 2003. 5-10. 484