Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)

Csiffáry Gergely: Az 1552-es egri várvédő hősök névsora, sorsuk és az „egri név”

Parasztbükkfaluban. 89 A vásárolt gabona mennyisége tág határok közt változhatott, ha sarlós aratású kévével számolunk, akkor súly szerint legkevesebb 457,6 q, míg kaszával történő aratás esetében 3111,7 métermázsát is elérhette. 1562-ben, mint a vár nyolc lovas tisztje szolgált Egerben, s egy perben az aláírók közt szerepelt. 90 1562 júliusában, amikor Ibrahim budai pasa megostromolta a királyi csapatok által védett Szatmár várát, ő is résztvevője volt e harcoknak. Miközben a várat felmentik, Szatmár és Németi városok tűzvészben elpusztultak. 91 Az egriek közül Ghémes Ferenc, Kátay Ferenc, Baksay Tamás egri hadnagyok 150 lovassal vettek részt a Szatmár felmen­tése körüli harcokban, s ennek során Rozsály védelmében volt jelentős szerepük. Külön ki­emeli a kortárs Forgách Ferenc történetíró Baksay Tamás szerepét Rozsály felmentésénél, mivel ő volt az, akinek a vezetése alatt 50 huszár Ghémesi Ferenc parancsára várból kitör­ve megfutamította az ostromlókat. 92 A családja Abaúj vármegyei illetőségű volt. Baksay Tamás már 1550-ben, birtokado­mányban részesült, innen ered a família szentivánbaksai előneve. 93 1556. március 9-én I. Ferdinánd a lázadó és fosztogató Bebek Ferenc birtokát Ócsán (Pest), valamint társai kö­zül Stankóczi Ferenc Felsődobsza (Abaúj), Ispán András Pwgy (Zemplén), Horváth János Alsókázsmárk (Abaúj), Bokor István Bokor (Nógrád) vármegyében lévő jószágait Baxay Tamás, Horváth Mihály, Török Gergely és Jakabhazy Gáspár nemeseknek adományozta. 94 Nevét írták: Bakocsai, ill. Bakochai, Bakochay, Baxay alakban is. 95 11. ...Balduin apród 1552-ben, a várban szolgáló apródok egyike. 96 12. fBálint/?a/7 Bálint pap az 1552-es ostrom előtt már a várban szolgált, s nem menekült el a török közeledésének a hírére. 97 Tinódi írta: ,Jó Bálint papot palánkon ellövék. ,m Bálint pap az október 13-i csatában esett el. 99 Prédikálni nem tudott, mint Tinódi írja: „csak az jámbor hadnagyok prédikálnak, Isten igéjével ők bátorítanak. " Bálint pap tevékenysége bizonyá­ra csak a halottak eltemetésére szorítkozhatott, de mint hősi halála bizonyítja, kivette részét a legnehezebb testi munkát igénylő harcokból is. 100 13. * Balogh András lovas tiszt 1552. október 11-én kitört a várból két főlegény a katonáival, s köztük voltak Balogh András és Szirmai Pál lovas tisztek is. 101 Balogh András nemes, háromlovas tiszt, a harcok 89 RÚZSÁS Lajos 1939. 39. 90 SZEDERKÉNYI Nándor 1890. 218. 91 BENDA Kálmán 1982. 393. 92 FORGÁCH Ferenc 1982. 361.; GOROVÉ László 1826. b. 17. 93 KEMPELENBéla 1927. 12. 94 BÁRTFAI Szabó László 1938. 395. 95 TT. 1888. 393. 96 SUGÁR István 1981. 53. 97 GYÁRFÁS István 1879. 65. 98 T. 1504. 99 FORGÁCH Ferenc 1982. 80.; SOÓS Imre - SZÁNTÓ Imre 1952. 30. 100 SZÁNTÓ Imre 1985. 187. 101 T. 1223-1226.; FORGÁCH Ferenc 1982.76. 264

Next

/
Oldalképek
Tartalom