Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)

Csiffáry Gergely: Az 1552-es egri várvédő hősök névsora, sorsuk és az „egri név”

után is Egerben szolgált. Végül is Kusztovics Horváth György három ízben szerepel a Gárdonyi-féle névsorban, kétszer hibásan, mint Horváth György és Gusztovics György, s végül helyesen írva a nevét Kusztovics Horváth György néven. Hasonlóképpen kétszer vette fel a jegyzékbe Szalay Tamást, aki az egri várbeli puskások közül megsebesült. Úgy­szintén kétszer szerepel Szalacskay György is, egyszer a nevét helyesen írta, máskor Szalánky György néven fordul elő. Továbbá Baranyai György lovas tisztet is kétszer vette fel a jegyzékbe, egyszer a tisztek közt, máskor altisztként. A Gárdonyi-féle eredeti névsor­ban sok a névelírás. így például az általa ismertetett Görgey Péter várbeli puskás pontos ne­ve Geregei Péter. Gárdonyi Géza írót nem hagyták nyugodni az egri hősök névsorának tisztázatlan sze­mélyei, s további kutatásokat végzett. Az egri Dobó István Vármúzeum Gárdonyi Gyűj­teményében őrzik a Budapesti Hírlapban megjelent névsornak az író által korrigált válto­zatát. Az író az újságcikkében szereplő neveket utólag leszámozta, s az eredeti 280 fős név­sorból kihúzott két nevet. Az egyik Kálmán porkolábé volt, miután rájöhetett arra, hogy az illető Porkoláb Kálmánnal lehetett azonos személy, akit szintén felvett a névjegyzékbe. A másik kitörölt név is hibás volt, mert azt írta 1902-ben: „ Vas Ferencné (Katalin édesany­ja). Elesett. " Ez a személy valójában Vas Ferenc anyósa, akinek sem a leánykori nevét, sem pedig az asszonynevét nem ismerjük. Az író e javított névsorába, az új személyek nevei közt beírta: Bartha Pál várbeli puskás, Papa vagy Pápay Valentin (magyarul Bálint) harc­közben meghalt személy nevét, továbbá Balogh Dénes, Sáray András, Sonczy Szaniszló, Tóth Endre, Varga János és Vitéz György neveit. Az így módosított névsor, amely kézirat­ban maradt fenn végül 286 személyt tüntetett fel. Később az író Az egri hősök címmel le­tisztázta az egri várvédők általa kiderített névsorát, s összeállított róluk egy 13 oldalas gé­pelt kéziratot. 1 Ez utóbbi még mindig az író által összeállított névsorban is találhatók újabb pontosítások. Már nem közli kétszer Szalay Tamás és Porkoláb Kálmán nevét. Ez a névsor 293 névszerint ismert várvédőt, s egy ismeretlen jutalomra javasolt személy nevét tartal­mazza. Az írónak ebben a harmadik névsorában, amelyet az egri várvédőkről összeállított, az 1902-es első névsorhoz képest a következő új személyek nevei találhatók: Balogh And­rás, Balogh Dénes, Bartha Pál, Bay András, Cziriák Mihály, Gyulai György (akit ekkor két­szer vett számba Gárdonyi Géza), Nagy Barnabás (ez a harmadik Nagy Barnabás a Gárdo­nyijegyzékben), Nagy Imre, Naszádos János, Paksy Jób, Papa vagy Pápay Valentin (helye­sen magyarul Bálint), Sáray András, Sonczy Szaniszló, Szőrné Katalin asszony, Tóth Endre, Varga János és Vitéz György. Az előbb felsorolt személyek nagyobb része a Barabás Samu által 1888-ban megjelent egri várvédőkről szóló forrásközlésből valók, valamint Tinódi ismételt elolvasása alapján gyűjthette ki az író. Gárdonyi Géza író halála után a fia, dr. Gárdonyi József az Egri csillagok с regény 1923-as kiadásakor, az apja végakaratára hivatkozva, közölte a hagyatékban talált kézirat alapján az 1552-es várvédő egri hősök névsorát, szintén nem egészen szoros alfabetikus sorrendben. Ez a névsor azután sok-sok kiadást élt meg, s ahányszor csak újra kiadták az Egri csillagok regényt. Az író fia által közreadott névsor egy korrigált lajstrom, amely ösz­szesen 289 személy nevét tartalmazza. 2 Természetesen ez sem hibátlan lajstrom. Az író fia 1 DIV. Gárdonyi Gyűjtemény, ltsz: 2000. 14. 1-13. - E helyen köszönöm Király Júlia irodalomtör­ténész muzeológus segítségét, hogy az anyagot másolatban a rendelkezésemre bocsátotta. 2 Jelen kutatásom során az Egri csillagok 1952. évi kiadását használtam, ahol A várvédő hősök név­sora az 515-526. lapokon jelent meg. 240

Next

/
Oldalképek
Tartalom