Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)
Fórizs István–Nagy Géza: Karikával díszített későközépkori egri üvegkehely műszeres analitikai vizsgálata
Mintavétel és elektron-mikroszondás vizsgálatok Az elektron-mikroszondás vizsgálatokhoz elég néhánytized milliméter átmérőjű üvegdarab. Mivel az üvegpoharat 1980-ban töredékeiből összeállították és kiegészítették, még az ilyen kis méretű minta vétele is nehézségekbe ütközött. A legkényesebb feladat a kék test mintázása volt. Kihasználva, hogy a ragasztás több helyen elvált és kb. 1 mm-es rés keletkezett, szike segítségével apró szilánkokat pattintottunk le a törési felületről. Ezeket a szilánkokat méretük kicsinysége miatt binokuláris mikroszkóp alatt helyeztük föl olyan, 1 hüvelyk átmérőjű alumínium tuskóra, aminek a felületét előzőleg elektromosan vezető ragasztófelülettel láttuk el. Mivel a lepattintott részeknek nem volt színük, méretük miatt teljesen átlátszóak voltak, ezért csak az elektron-mikroszondás vizsgálatok során derült ki, hogy a szilánkok nagyobbik része ragasztó volt, csak két szilánk bizonyult valóban üvegnek. A pohár oldalán elhelyezkedő zöld karikák egyikéből sikerült egy olyan hosszanti szilánkot lepattintani, ami a karikán valójában egy kis dudor volt, így utólag észrevehetetlen a helye. Ezt a szilánkot is a korábban ismertetett módon rögzítettük ugyanazon alumínium tuskón. Az így előkészített szilánkok felületét vákuumgőzölőben vékony szénréteggel láttuk el, hogy elektromosan vezetőképesek legyenek. Elektron-mikroszondával megvizsgáltuk a szilánkokat, és amelyek üvegnek bizonyultak, azok törési felületén, az elektron-mikroszondára épített energiadiszperzív röntgenspektrométerrel közelítő mennyiségi elemzést végeztünk. Igazán megbízható mennyiségi elemzést csak olyan sík (csiszolt) felületről lehet készíteni, amely síkja pontosan merőleges az elektronnyalábra. Jelen esetben azonban törési felületet vizsgáltunk, ahol a felület nem pontosan 90 fokot zárt be a beeső elektronnyalábbal, ezért a kapott kémiai összetétel oxidösszege többé-kevésbé elmaradt a 100%-tól, bár egy esetben azt egészen jól megközelítette. A pontosabb kémiai összetétel meghatározása érdekében az üvegszilánkokat az erre a célra gyártott gyantába öntöttük be, majd csiszoltuk és políroztuk. Sajnos a kék üvegszilánk a csiszolás során kipergett a gyantából, aminek feltételezésünk szerint két oka is lehetett: 1) a restaurálás során használt ragasztóból maradhatott a felületén, amely ragasztó rosszul kötött a gyantával, vagy 2) mállott volt az üvegszilánk felülete, ezért nem kötött a gyantával. A mennyiségi mérések eredményét az 1. táblázat tartalmazza, ahol a 'Z' jelű elemzések a gyantába beöntött és csiszolt zöld üvegszilánkról készült elemzések, a Klb elemzés pedig az egyik kék szilánk törési felületéről készült elemzés. Látható, hogy a kék üvegszilánkról készült elemzés oxidösszege majdnem 99%, ami gyakorlatilag abba a tartományba esik, amelyek a csiszolt felületről készültek, vagyis ez az elemzés teljes mértékben elfogadható és összevethető a zöld szilánkról készültekkel. 2 A mikroszöveti vizsgálatok alapján a csiszolt zöld üvegminta (karika) teljesen homogén, semmilyen kémiai összetételbeli egyenetlenséget nem figyeltünk meg. A üvegpohár testéből vett kék üvegszilánknak csak a töretfelületét tudtuk vizsgálni, ami nem optimális az inhomogenitások vizsgálatánál, mindamellett nem találtunk kémiai inhomogenitásra utaló jelet, feltehetően ez is tökéletesen összeolvasztott, jó minőségű üvegből készült. 2 Az ennél kisebb oxidösszegű elemzéseket nem közöljük. 216