Agria 38. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2002)

Kiss Péter: A magyarországi első nyilvános és állandó képkiállítás Egerben és a Pyrker-képtár története (1812–1949)

A vásárlók között találjuk Tarkányi Béla egri papköltőt is, az érsek egyik tit­kárát, akit Petőfi Sándor személyesen keresett fel az egri szemináriumban 1844­ben. Tarkányi - akit jó barátja és pártfogoltja Kovács Mihály festő is megörökített ­ez alkalommal „hat nagy képek"-et és „egy kép"-et vásárolt. 141 Festményeit ké­sőbb végrendeletében az Országos Képtárra, a Magyar Nemzeti Múzeumra és a Nemzeti Arcképcsarnokra hagyományozta. 142 A vevők között szerepel Lévay Sándor az érsek másik titkára is, akinek Pyrker festményt is ajándékozott, 143 és aki végrendeletében többek között atyja Marco Casagrande által készített mellszobrát hagyományozta az Egri Érseki Lí­ceum Múzeumának. 144 Az ő tulajdonába került az „Egri Templom"-ot ábrázoló, feltehetően Barabás Miklós alkotás is. Csupán egyetlen képet vásárolt Mártonffy Károly mérnök, 145 de tudjuk róla, hogy 1865-ben lelkes támogatója volt az első egri múzeumalapítási kísérletnek, majd 1875-ben az elsők között ajándékozott egy festményt az egy évvel korábban megnyílt múzeumnak. Mivel ez az alkotás feltehetőleg Estei Hyppolit egri püspö­köt ábrázolta, 146 elképzelhető, hogy ezen az árverésen jutott a birtokába. A vevők között szerepel még Pánthy Endre nagyprépost is. Gyűjteményével a dolgozat következő részében foglakozunk. Tekintettel arra, hogy az egyes képek későbbi sorsát címeik és festőik nevé­nek ismerete nélkül lehetetlen tovább nyomon követni, ezért csupáncsak a kétsé­get kizáróan azonosítható vevők személyére térünk ki. Pyrker-féle képek Egerben a XIX-XX. században Alig fél évszázaddal a gyűjtemény Pestre szállítása után már kialakult Eger­ben Pánthy Endre nagyprépost magángyűjteménye, amely egykori Pyrker-féle festményeket is magába foglalt. Itt először is arról az ismeretlen festő Madonnát ábrázoló képéről kell említést tennünk, amelyet az érsek eredetileg titkárának Lévay Sándornak ajándékozott, majd ebbe a gyűjteménybe került. 147 Pyrker azonban nem minden képet ajándékozott el. Ezek közé tartozott egy ugyancsak Madonnát ábrázoló festmény, amelyet annak idején Bordonne alkotá­sának tartottak, és amely az érsek bécsi lakásán volt. 148 Mivel Pátnthy részben 141 Uo. a 135-ös és a 142-es tétel 142 BENKÓCZY Emil 1910. 131. 143 PÁNTHY Endre 1896. 63. sz. kép jegyzete 144 KISS Péter 1986. 167. 145 A 124. sz jegyzetben ismertetett jegyzékben a 134-es tétel 146 KISS Péter 1986. 168. 147 PÁNTHY Endre 1896. 68. sz. kép és jegyzete 148 Uo. az 50. sz kép és jegyzete 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom