Agria 38. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2002)

Praznovszky Mihály: Mítosz, kultusz, história

Végrendeletében néhány sorban megemlékezett a szigetvári ünnepről is. Gondolata alapvetően azt a kultikus beállítódást mutatja, amely a kultusz egyik ismérve. Ezt írta: „A közel hozzánk még most is fennálló Sziget várát sokszor megjártam én serdülő ifjúságomban, és hazánknak ez az őrálló vára és annak a nagy vitéznek, a magyar Leonidásznak dicsőséges tette hevítette keblemet...arra az üdvösséges gondolatra jutottam, hogy Zrínyi Miklós és vitéz társainak e vár alatt történt halálát egy ünnep által megörökítsék, és hogy esztendőnként azon a napon, amelyen elestek, egy halottas gyászmise és őket magasztaló beszéd tartassék... " Ezen az első ünnepen 1833-ban még csak a szakrális jelleg dominált, ezzel is erősítve mindazt, amit korábban már leírtunk. Gyászistentiszteletet tartottak Zrínyi és elesett vitézei emlékére és nagyszerű szónoklatok hangzottak el. Végül a plébános díszlakomán látta vendégül az összegyűlteket. Erre is figyelnünk kell: a lakoma, a bankett, a dalidó, a vacsora ettől kezdve minden magyar ünnepen mind a mai napig elmaradhatatlan eleme a programnak. (De Stratfordból vették át ezt is, ha ugyan a magyar embernek minta kell ahhoz, hogy evési alkalmat találjon.) A szigetvári ünnepek több évig még ebben a vallási keretben maradtak meg. Megtartották az istentiszteletet, jeles személyiségeket hívtak meg ünnepi szónoklatokat mondani, ezeket kis füzetben kinyomtatták stb. Érdekes módon bár nem véletlenül 1848 után alapvetően megváltozik a Zrínyi ünnep jellege és tartalma. Nyilvánvaló, hogy amikor hosszabb szünet után megrendezhették, a szakrális tartalom egy még magasabb rendű szintre emelkedett, a nemzetért hozott áldozat példáját jelképezte. Azaz annak sugallata, miként kell cselekedni a hazáért, eggyé válni a nemzettel, s ha szükséges, meghozni a legmagasztosabb áldozatot is érte. S az is nyilvánvaló, hogy bizonyos történelmi helyzetekben ezeknek a kultikus eseményeknek a hatása felerősödik és egyértelműen politikai színezetet, kap. A hatalom okkal és joggal fél ezektől s próbálja visszaszorítani a maga eszközeivel, így pl. Szigetváron 1856-ban tudták csak folytatni az emlékünnepek sorát, s ekkor is csak annyit engedélyeztek, hogy Zrínyi Miklós portréját lampionokkal körül véve kitehettek a városháza ablakába, „hogy a tömegestől oda tolakodó nép honszeretetre lelkesüljön egyik nagy hőse láttán. " Egészen biztos, hogy a képet néző tömegben inkább hangzott el Kossuth neve mintsem Zrínyié. 1859-ben már megjelentek a látvány állnadósuló elemei is, a díszletek. Hatalmas diadalívet építettek a vár bejáratánál, rajta Zrínyit idéző felirattal. Hat órakor tarackok dörgésére kezdődött az ünnep, a vár egyik bástyájában színházi előadás volt, A jelenlévő vándortársulatnak nem volt a repertoárján az akkori egyetlen Zrínyi darab Theodor Korner Zrínyije, így helyette egy lelkesítő nemzeti drámát mutatott be, Kisfaludy Károly Kemény Simon című művét. Az előadás után népünnepély kezdődött, majd reggelig tartó dalidóval fejeződött be, és szép befejezésként, mintegy ráadásul ráadásul másnap reggel ünnepi gyászmise volt a templomban. 147