Agria 38. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2002)

Praznovszky Mihály: Mítosz, kultusz, história

érdekérvényesítése kirekesztődik, azaz csak a hatalom politikai intézményrendszerén kívül jeleníthető meg. Gondoljunk olyan kézenfekvő példákra, mint az 1849-1865 közötti évek kultikus eseménysorai. Ezekben a történelem, az irodalom, a művészet olyan alakjai váltak közösségi erkölcsi minták hordozóivá, akiknek egy része valóban történelmi időkben élt (lásd Zrínyi, Szondi, Rákóczi) mások viszont kimondva kimondatlanul a közvetlen közelmúlt példázatai voltak.

5 A kultusz jelenségek teljes vértezetükben a helyi társadalmakban tűnnek fel a XIX. század közepén. Egyrészt ezek azok a közösségek, amelyek igazán tudják magukat szervezni, igazán tudják keresni és megtalálni az önazonosságot felmutató kulturális tradícióikat. Olyan személyek, események és helyek kötődnek öszsze, amelyek együtt csak ott és csak úgy évényesülhetnek. Nem véletlen, hogy sok ilyen jellegű helyi kezdeményezés: állítsunk szobrot Y-nak vagy X-nek, nem kap egységes nemzeti támogatottságot, mert ilyen méretekben már jelentősen gyöngül identitást szervező ereje, noha az egész nemzet számára panteon értékű alakról van szó. (Talán itt újra a mítosz és kultusz közötti viszonyrendszer egyenetlenségét érhetjük tetten.) A XIX. század második felétől a kultusz szokásrendje kialakul, állandósul. Egymástól távoli helyi társadalmi közösségekben ugyanúgy és szinte ugyanabban az idősíkban jelentkeznek, noha általában nem tudnak egymásról, és eltérő szocializációs közösségekben mutathatók ki. Azt is kell majd látnunk, hogy jelentős és nagy különbség formálódik a népi kultúra és az elit kultúra szintjén a kultusz elemek gyakorlása módjában. Az előbbiben a szóbeliség, a néphagyomány, a folklorizáció ereje nem alkalmas kultikus szokásrend kialakítására. A magasabb kultúra szintjén élők s azt használók viszont a tudatosabb és megalapozottabb ismeretek alapján szervezik identitásuk és kulturális tradícióik megjelenítését. Ebben az időben alakulnak ki a kultusz úgynevezett laudációs toposzai, azaz azok az állandósult nyelvi eszközök, amelyek révén érzelmileg nagy hőfokon de csak általánosan tudják megfogalmazni a kultusz tárgyának mindenkor kivánt hatását, azaz a nemzeti tudat erkölcsi elemeit. Gyulai Pál, Toldy Ferenc, Eötvös József stb. ünnepi beszédeiben sorra jelennek meg ezek: a nemzet nagy embereiben önmagát becsüli meg, amelyik nemzet megbecsüli nagy embereit, annak mindig születnek megbecsülésre érdemes polgárai stb.

6 Nyilvánvaló hogy a kultusznak sajátos fejlődéstörténete van. Látni, vagy éppen csak továbbgondolni lehet a felsorolt példák esetében, hogy ezek a főleg személyekhez és eseményekhez kötődő kultuszok közös törvényszerűségek szerint szervezik önmagukat. Ennek ez a folyamata. „A tételezett érték alapján megfogalmazódik az elv, vagy megtörténik az egyén kiválasztása, ez hivószóvá alakul, 5 PORKOLÁB Tibor 1999. 151-158. 6 PORKOLÁB Tibor 1999. 151-158. 139