Agria 37. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2001)

Bodó László: Adatok a Knezić és a Grőber családok lezármazottainak történetéhez

Bécsben hunyt el 1920. március 27-én. M) Grober Jolánnak 1908-ban bekövetkezett halála után ismét megnősült, feleségül vette Stefanovics Ljubicát, aki szerb származású volt, és akivel az első világháború utolsó évében Bécsbe költözött. Henkey-Hőnig Vilmos és Köllner Kornél tábornokok által összeállított származási táblázat szerint Leide József hivatásos katonai pályáját a cs. k. 85. gyalogezredben kezd­te. Ez az állítás nem helytálló. Leide József nem szolgált ebben az ezredben. Az 1881-ben kiadott katonai név- és rangkönyvben az olvasható, hogy őt a 60. egri állomáshelyű ezred­ben avatták hadnaggyá, 51 és innen helyezték át a 34., ugyancsak egri állomáshelyű ezred­be, de amelynek törzse és parancsnoksága ekkor Kassán volt. 52 Leide József jól felkészült katonatiszt lévén 1891-ben főhadnaggyá, 1894-ben pedig századossá lépett elő. Két év múlva, mint biztos egzisztencia, elnyerte Grober Jolán, az anyagi tekintetben is tehetős ke­zét. A levéltári források szerint a fiatal házas Leide József százados családneve előtt ek­kor még nem használta (használhatta) megkülönböztető nemesi előnevét. 1904-ben kapta meg őrnagyi kinevezését és lett a 34. gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka. Eb­ben a beosztásában is derekasan helytállhatott, mert 1909. május l-jével lett alezredes, 1912. május 20-szal pedig ezredessé lépett elő, s ezzel egyidejűleg kinevezték az ezred pa­rancsnokává. Az első világháború meghozta gyors karrierjét. 1914. augusztus l-jével a keleti hadsereg parancsnokságára vezényelték és előléptették vezérőrnaggyá. 1917 nyarán a II. hadsereg parancsnoka lett, amely beosztásában szolgált ugyanezen év szeptember 30­ig. Október l-jén megkapta altábornagyi előléptetését és újra a keleti hadsereg parancs­nokságára került. Hadiszolgálatát 1918. szeptember 30-án fejezte be. Rövidesen nyugál­lományba került. 53 Nagy a valószínűsége annak, hogy a dolinái 54 nemesi előnevet katonai szolgálatának elismeréseként, nyugállományba helyezésével egyidejűleg kapta meg. Az is nagyon valószínű, hogy nyugdíjazását egészségének drasztikus megromlása válthatta ki, ugyanis rövidesen, 1920. március 27-én elhunyt. Talán nem szükségtelen felhívni arra a figyelmet, hogy azok közül a hivatásos kato­nák közül, akikhez Grober leányok és a család leszármazottai mentek férjhez, ő érte el a legmagasabb rangfokozatot. Azt sem lehet elhallgatni, hogy a 34. gyalogezredben, amely­ben Knezic Károly kezdte cs. k. tiszti szolgálatát (1826-ban) és szolgált 23 évig (1849. áp­rilis végéig), dolinái Leide József ugyanebben az ezredben 33 évig „ette a császár prófunt­50 Olmütz = Olomouc a Cseh Köztársaságban. 51 Kaiserlich-Königlich Militär-Schematismus. Wien, 1881. 375. 52 A 60. sorgyalogezrednek előbb a III. zászlóalját szervezték meg. Állomáshelye ekkor Pest városa volt, toborzási központja pedig Eperjes. Teljes kiépítését (3 zászlóalj) követően Eger lett a parancsnokság és az ezredtörzs állomáshelye. 1831-től az ezred tulajdonosa és névadója Gustav Wasa herceg Feldmarschall-leutenant (altábornagy) volt. Az ezred részt vett az 1848-49. évi függetlenségi harcban, amelynek vérbefojtása után az ezredet átszervezték, tisztjeinek egy részét hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre, lefokozásra ítélték és közkatonaként besorozták a császári alakulatokba. Csak 1851 után részesültek az elítéltek, a lefokozottak amnesztiában, rehabilitá­cióban. 1878-tól névadója báró töbör-itkei Nagy Károly tábornagy (Feldmarschall), parancsno­ka pedig bicsácsvári Nemecic József lovassági ezredes volt. Az ezred parancsnoksága és törzse Krakkóban állomásozott, hadkiegészítési területének parancsnoksága és az ezred tartaléka Egerben. 53 HL AKVI 1861/11840. 54 Dolina Galíciában lévő város. Ma ugyanezen a néven Ukrajnában található. 291

Next

/
Oldalképek
Tartalom