Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Veres Gábor: Közösség és környezet. A környezet hatásai a Bél-medence népi társadalmára a XIX. század második felében

6. táblázat* A település neve Ipari-bányászati tevékenység Működés ideje Bélapátfalva Mónosbél téglaégető 1731-1815 (időszakos működés) Bélapátfalva Mónosbél vasércbánya 1802-1848 Bélapátfalva Mónosbél papírgyártás 1814-1847 Bélapátfalva Mónosbél keménycserépgyár 1835-1927 Bélapátfalva Mónosbél vörösedénvgvár 1884-1940 Bélapátfalva Mónosbél cementgyár 1908-napjainkig Bélapátfalva Mónosbél serfőzde 1794 Bélapátfalva Mónosbél darázskőbánya 1794 (említése)-1959 Érdemes megvizsgálni az üzemek méretét: hány embert foglalkoztattak, milyen mértékben érintette működésük a medence lakosságát. A fenti - XIX. században működött üzemeknél gépesítésről nem beszélhetünk, manufakturális szinten működtek. A bélapátfalvi papírmalom az egri érsekség érdekeltségeként létesült, s a termelés jelentős része az egyház igényeit elégítette ki. A munkát a mester irányította, mellette 3-4 legény dolgozott, a két rongytörőnél pedig l-l konvenciós munkás.

19 A téglaégető és a kőfejtő időszakosan működött, a vasércbányában pedig hosszú időn keresztül diósgyőri bányászok dolgoztak. Az említett ipari-bányászati tevékenységet folytató üzemek többségénél a dolgozók létszáma tíz fő alatt volt. A korszakban, a vizsgált tájegységben a legnagyobb üzem a bélapátfalvi keménycserépgyár volt. A foglakoztatottak létszáma azonban itt is 50 fő alatt maradt. 1854-ben 40 fő, többségében külföldi dolgozott itt, ebből csak 6-7 fő volt magyar.

20 A XIX. század második felében párhuzamot lehet vonni Bélapátfalva lakosságszámának változása és a keménycserépgyár alkalmazotti létszáma között.

21 A párhuzam, az adatok világosan mutatják, hogy a munkások egészen a századfordulóig nem helyi lakosok. A település és a környező falvak mezőgazdaságból élő lakossága ekkor még nem kapcsolódott be jelentősebb arányban a helyi üzemek munkájába. A változás a századfordulótól kezdődik. Ekkor már a helyiek adják a munkások 60%-át, ez az arány a keménycserépgyár megszűnéséig tovább növekedett. A korszak szakmunkásai szinte valamennyien a Bél-medencén kívülről érkeztek. A XIX. században a tájegység lakosságát az itt működő ipar alig érintette, így jelentősebb társadalmi-gazdasági átalakulást sem okozott. A mezőgazdasági tevékenységet ez alig befolyásolta. Az ipari környezet hatásának vizsgálatánál nem csak a tájegység, hanem a medence lakosságát a területen kívülről érő ipari-bányászati tevékenységet folytató üzemek hatását is célszerű megvizsgálni. A természeti adottságok a Bél-medencével közvetlenül szomszédos völgyekben az iparosodás számára kedvező lehetőséget kínáltak. A felszínhez közel, viszonylag könnyen kitermelhető rétegekben hatalmas barnakőszén telepek helyezkedtek el. Ezek közelében Ózdon 1846-ban, Nádasdon pedig 1864-ben kezdte meg „vasgyár" a működését. Az ózdi gyár a vizsgált tájegységtől kb. 25 kilométeres távolságban 18 Az adatok közlésénél CSIFFÁRY Gergely 1996. munkáját vesszük alapul. 19 CSIFFÁRY Gergely 1996. 217. 20 KUBINYI Ferenc-VAHOT Imre 1854. 89. 21 CSIFFÁRY Gergely 1997. 129. 295