Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Veres Gábor: Velkenye. Egy barkó község történeti-néprajzi vizsgálata

5. kép. A Rózsafüzér Egylet által állított 6. kép. A „régi" temető a „csonka" kereszt. 1994. Veres Gábor felvétele kereszttel. 1994. Veres Gábor felvétele megrongálódik, a fát kivágják és az ezért kapott pénzből helyre lehet állítani. A kereszt pusztulását ezzel magyarázzák a helyiek. Kivágták az időközben óriásivá növekedett akácfát azzal a szándékkal, hogy eladási árából helyrehozzák a feszületet. A szándékot azonban tett nem követte. Az akácfa ára elúszott. Manapság ezt a temetőt nem használják. A vele szemközt kialakított „új temető" a falu temetkezési helye. Az elhunyt plébános az­zal akarta a régi temetőt újra megnyitni, hogy ő maga a csonka kőkereszt mellé temetke­zett (6. kép), példáját a mai napig senki sem követte. A nép vallásos megnyilvánulásai voltak a lelki gyakorlatok. Idősebb adatközlők me­séltek erről. A II. világháború előtt csoportosan jártak át Velkenyéről Csízbe. Ez alkalman­ként 15-20 főt is jelentett. Ezek a csoportok gyalogosan tették meg a 6-7 kilométeres utat. Az érdekessége az átvonulásnak az, hogy felvette a szentbúcsúra vonuló csoport rende­zettségét. A lelki gyakorlatra vonulók magukkal vitték a búcsújáró keresztet, melyet az élen egy fiatal fiú vitt. Az úton a csoportnak „előéneklője" is volt, hálaadó egyházi éne­keket énekeltek, megtisztelték imádságokkal az útszéli keresztet. Ezen lelkigyakorlatok tartása Szécsi Gyula nevéhez fűződött. Miután a plébános Velkenyére került szolgálatra, 1943-tól megszűnt a Csízbe való átjárás. A későbbiekben ez már nem éledt újjá. A vallásos képzelet megnyilvánulásaként fogható fel a falu határában fakadó „Jézus kútjának" nevezett forrás. A helyiek szerint az elnevezése is onnan ered, hogy az emberek hittek a forrás gyógyító erejében. Az egyház, bár nem szentesítette, de nem is tiltotta a for­rás ilyetén való tiszteletét. Bár némileg jóváhagyta azzal, hogy a szenteltvíznek valót né­melyik plébános a „Jézus kútjáról" hozatta. A fekvőbetegeknek gyakran vittek innen vi­zet, a járó betegeknek pedig ajánlatos volt ezt felkeresni. A forrás gyógyító erejének híre ment, s azokban az időkben, amikor a vasárnapi misét - nem lévén külön lelkipásztor ­Bánréve és Sajópüspöki lakossága is Velkenyén hallgatta, a gyalog érkező hívek először a forrást keresték fel. Itt tisztálkodtak. Lábat mostak, mivel idáig mezítláb jöttek, s a tisz­ta lábra húzták fel a papucsot, illetve a tiszta cipőt. A templomba ugyanis nem illett me­352

Next

/
Oldalképek
Tartalom