Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Veres Gábor: Velkenye. Egy barkó község történeti-néprajzi vizsgálata

református 10 fő pravoszláv 1 fő izraelita 3 fő egyéb 6 fő felekezet nélküli 1 fő Ehhez képest a jelenlegi lakosságban a felekezet nélküliek száma növekedett. A 304 fő 90%-át ma is római katolikusok alkotják. Ilyen nagy számú homogén vallású népesség mellett az egyén gyakorlatilag nem lehetett nem vallásos, hiszen az egyet jelentett volna a közösség elítélésével, megsértésével. Megszegte volna a közösségi hagyományt. Természetesen a vallásosságon belül az egyének ehhez való viszonya eltérő volt. A vallásos közösségben élő egyén képzeteinek a kialakításában nagy szerepe volt a családnak, az iskolának, a helyi hatóságnak. A gyerekeket családjukban a nők (anyja, nagyanyja) már az iskolás kor előtt megtanították keresztet vetni, imádkozni. Először a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, valamint az esti és reggeli imádságot tanulta meg a gyermek. Az asztali áldást legtöbbször közösen imádkozta a család, így ezt is könnyen elsajátították. Ezután következett a Hiszekegy és az Úrangyala megtanulása.

33 A velkenyei iskola fenntartásában az egyház jelentős szerepet vállalt. A plébános az iskolaszék elnöke és a hittan oktatója. Már itt megkezdődött a gyerekek elsőáldozásra és bérmálkozásra való felkészítése. A bérmálást sokszor a rozsnyói püspök személyesen végezte, így a falu életében igen jeles eseménynek számított. Az 1950-es évektől kerül ki a hittan az iskolai oktatásból, ezt követően azt teljes egészében a templom látja el. Az iskolát a háborút követően államosították. A misére a gyereket egészen kicsi korától magukkal vitték, s a templomi prédikációk hatása egész az öregkorig elkísérte. A vallásosság sajátos megnyilvánulásai a szabadtéri keresztek. Velkenyén öt ilyen kereszttel találkoztam. Ezek közül kettőt az egyház emelt. Az egyik a templom előtt áll (1. kép), a másik az „új temetőben". A falu közepén, a patak partján álló vaskeresztet az „Élő Rózsafüzér Társulat" állította (5. kép). Az egyház felszentelte, megáldotta az út szélén állított keresztet. A szentelés nagy ünnepséggel, a helyszínen bemutatott misével és prédikációval történt. Leginkább asszonyok, lányok viselték gondját a kereszteknek. Az útszéli feszületek tisztelete általánosnak volt mondható a vallásos lakosság körében. Amikor először haladtak el napjában előtte a férfiak, megemelték a kalapjukat, a nők keresztet vetettek. Szombati napon vittek hozzá virágot. Halottak napján gyertyát égettek a tövükben. Néha több asszony vagy az egész rózsafüzér Társulat közösen keresték fel a keresztet, hogy koszorút helyezzenek el rajta. A 72. számú ház előtt álló keresztet - 1866-ban - fogadalomból állították. Történt ugyanis, hogy a két ökör eladásából származó pénzt Simon István bíró ládájából ellopták. A gazda fogadalmat tett, hogy keresztet állíttat, ha előkerül a pénz. Másnap reggel egy ember trágyát vitt a falu szélére. Elhaladt a téglaverő mellett, s látta, hogy ott egy ember ásott. Gyanút fogott, hiszen még csak hajnali négy óra volt. Hazaszaladt, szólt „Pista bácsinak", a bírónak, mire visszamentek, már nem volt ott senki, de az ásott földet hamar megtalálták. Neki kezdtek ők is ásni és néhány ásónyom múlva előkerült a pénz is. A gazda beváltotta a fogadalmát, ekkor építtette ezt a kőkeresztet. A falu hagyomány szerinti legrégebbi keresztje ma már csak csonkjában látható, torzó (6. kép). 1844-ben Simon István és János csináltatta. A kereszt körül alakult ki - a hajdan volt csűröskertből - a temető. A kereszt emelésekor egy akácfát ültettek mellé, ha az 33 vö. BÁRTH János 1990. 338. 351