Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)

Veres Gábor: Velkenye. Egy barkó község történeti-néprajzi vizsgálata

Béla vállalták el. Az építkezés kezdetén az építőmester erősen állította, hogy szeptember 15-re az épület olyan állapotban lesz, hogy abban tanítani lehet, ez azonban nem valósult meg. Az építkezés - az elhamarkodott kijelentést nem számítva - jól haladt. A tanítás ebben az időszakban kedvező időjárás esetén a templom melletti téren, ked­vezőtlen idő esetén a templom előcsarnokában folyt, egészen október 19-ig. Az állami tanfelügyelő 1931. szeptember 16-án meglátogatta a települést, hogy meg­győződjék az építkezés állásáról. Már ekkor a tantermet belülről tisztították és mennyeze­tezték a kőművesek. Ugyanakkor az iskolára szükséges 38 ezer koronát a hitközség veze­tősége kölcsönvette a rozsnyói székeskáptalan „Kegyes alapítványi" pénztárából. Az időjárás az építkezésre nagyon kedvező volt. Ha voltak esős idők, az az építke­zés hasznára volt, mert ilyenkor a szükséges fuvarokat, anyagszállításokat a község lako­sai minden munka- és időmulasztás nélkül teljesíthették. Dicséretére szolgál a lakosok­nak az, hogy az egész építkezés alatt kötelességét mindig mindenki teljesítette és semmi­ben hiány nem volt. így a munkálatok annyira jól haladtak, hogy a tanteremben október 19-én volt az első tanítás. 25-én az első „szülői értekezlet", illetve az egész község ösz­szejövetele, melyen az építkezés folyásáról és a még teljesítendő munkákra vonatkozó­lag volt megbeszélés. 1931. november 5-én délután volt az összes munkák átadása, az iskolaszék és a köz­ség elöljáróságának jelenlétében. Az iskolaépület felszentelése november 8-án volt a dél­előtti szentmise után. A felszentelést a helyi plébános, Laurincz József tartotta. 1932. ja­nuár 14-én este 6 órakor vetített képes előadást tartott az iskolában Tüzek Géza főiskolai hallgató. Február 8-án az egész iskola és vele az egész község Laurincz József áldozópap­ságának 25 éves évfordulóját ünnepelte. 1932/33. tanév 50 tanuló iratkozott be, 28 fiú és 22 leány. Segélyezés: télen sok gyerek járt hiányos öltözetben iskolába. A tanító megkereste a plébánost, aki rögtön meg is bízta Fehér Béla cipészmestert, hogy a két legjobban ráutalt gyereknek csizmát csináljon, melynek árát a plébános úr az egyház költségére kifizette. December 26-án összejövetel a szülőkkel, ahol a gyerekek karácsonyi pásztorjátékkal és énekkel szórakoztatták az egybegyűlteket. Ápri­lisban kanyarójárvány tör ki, május 8.-án már csak 12 gyerek van az iskolában, de mire a bezárásról rendelkeznek, mindenki felépül. 1933/34. tanév 48 tanuló az iskolában, 25 fiú és 23 leány. Október 28-án a Köztársaság fennállásá­nak 15. évfordulóján a gyerekek - a szokott ünnepség mellett - a „Matyi csodatevő kör­téje" című gyerekszínművet adták elő. Az 1934-es esztendő községi elöljáró változással kezdődött. A belügyminisztérium nem hagyta jóvá az 1931-ben megválasztott Tuza Péter elöljáróságát, és állásából felfüggesztette. Boda József tanácstagra bízták a hivatalt az új választásig, a helyettes bíró Jacsó Márton volt. Április 12-re írták ki a járási hivatalban az új választást, ekkor ifj. Csutor Béla lett megválasztva bírónak. A megválasztott ellen azon­ban Csutor Sándor 135 társával fellebbezést adott be az Országos Hivatalhoz. Május 15-17-én javította ki a helybeli templom orgonáját és helyezte vissza bele a világháború alatt elrekvirált oktáv és principán sípokat Knóbel Miklós rimaszombati orgonaépítő 1400 koronáért. Jézus kereszthalálának 1900. évfordulója alkalmából hirdetett szent év a befe­343

Next

/
Oldalképek
Tartalom