Agria 35. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1999)
Horváth László: Hatvani árvizek
Horváth László HATVANI ÁRVIZEK Az utóbbi években örvendetesen megnövekedett a Hatvanról szóló tudományos, ismeretterjesztő kiadványok száma. Több kutatás indult a település és környékének históriáját, archeológiáját, néprajzát, művészettörténeti vonatkozásait, irodalmi és nyelvészeti sajátosságait feltérképezni. A figyelem középpontjába került az ún. hatvani kultúra, emlékparkká kívánják ismételten fejleszteni a hatvan-nagygombosi római katonai őrállomás helyszínét, s talán a település törökkori állapotának szondázására szánt régészeti ásatás sem várat már sokat magára. A Hatvány Lajos Múzeumnak 30 éves fennállása során először nyílik az elkövetkező években komoly lehetősége arra, hogy új épületében, az ún. Sörfőzőházban, állandó kiállítást tervezzen és készítsen. Ezen hatalmas munkálat közepette kényszerült jelen sorok írója következetesen átgondolni, mi tekinthető a település sorsában meghatározónak, „történelem formálónak", mely tényező határozta meg Hatvan ősmúltját, történelmét, jelenét és nyilván némileg jövőjét is? Mi az a komponens, mely mint egy eszencia, kivonva érthetővé teszi a régió, a város históriai szerepét? Mi az a többlet, mely csak itt mutatható föl, s mi az, amit itt föl is kell mutatni! Ha van ilyen vezérfonál, akkor az minden bizonnyal maga a Zagyva. A mai békésen folydogáló, megregulázott erecskéről nehezen tételezünk föl történelem formáló szerepet, pedig jelenlétével meghatározta a vidék lehetőségeit évezredeken át. Hajdanán körülbelül Apctól Jászfényszaruig az év nagy részében egy átláthatatlan, kiismerhetetlen mocsárvilág húzódott jóvoltából. A nógrádi részek felől a tavaszi hóolvadásokat követően állandósultak a kiöntések, melyek vízutánpótlást nyertek a nagyobb nyári esőzések alkalmával. A számtalan ér, patak Zagyvába szállított vizét a folyó a felsőbb, sebesebb szakaszain csak-csak befogadta, de az alföldi lapályra kiérve már mindenképp szerteáradt a víz, elhagyta a medret. 1 A kiismerhetetlen, évente változó területű életveszélyes mocsárban egy biztos pont mutatkozott, a mai Hatvan környéki természetes átkelő, ahol egy-két időjárási csapásoktól terhes évet leszámítva, normális körülmények között át lehetett kelni, s életben lehetett tartani a kelet-nyugat irányú közlekedést, kereskedelmet. A közeli dombok, hegyek (pl. Strázsahegy) a legmostohább időjárási körülmények között is oltalmat nyújtottak, biztonságos lakóhelyet biztosítottak. Ezért települt ide szívesen a bronzkori ember, ezért lakottak a környező kiemelkedések, dombok az ún. hatvani kultúra időszakában. 2 A római légiók szintén stratégiai okokból kényszerülhettek megszállni a vidéket, megszerezni az egyetlen természetes átkelőt. Az 1967-ben indult próbaásatás egyértelművé tette, hogy 1 ALBERT Ferencz Montedégoi 1868. 32. 2 HORVÁTH László 1998. 91. 233