Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

H. Szilasi Ágota: Olaszországi akvarellképek 1830–1848 között Kovács Mihály és pályatársai életművében

számozva voltak[...] Azután négy ujjnyi széles papírlapokat vágott, körülbelül kétszer anynyit, mint az ajánló leveleinek a száma. Az angol urak sorba jöttek látogatni, végig forgatták az albumot s amelyik vázlat megtetszett nekik, megkérdezték a másolat díját, a papírszalagra jegyezték föl[...] a rajz vagy a festmény árát. Leitek egy másik papíron följegyezte az illető lord nevét, ugyanazokat az adatokat[...] mit a megrendelő, aki erre elővette erszényét, s az összeg felét leszámolta az asztalra, nem kérdezve sem azt, hogy a művésznek szüksége van-e a pénzre, sem azt, hogy adjon-e foglalót? E finom módszer egyik félt sem ejtette zavarba[...]»

M Ez a kis történet is bizonyítja, hogy a fényképezés elterjedése előtt az utazgató európai arisztokrácia és a gazdag polgárság, mivel a művészet szükséglet volt számukra, szívesen vásárolta meg a külföldi útjaikra emlékeztető akvarellmásolatokat. Árát az egyenrangú félnek tartott művésznek szívesen kifizette.

65 A ránk maradt táj-, város-, életkép és egyéb témát feldolgozó akvarellek nagy részéről feltételezhetjük tehát, hogy több példányban is előfordulnak s egyfajta emléktárgyként funkcionáltak. Leitch Rómában is jóakaratú bírálója és irányítója maradt Barabásnak. A skót művész átfogó, nagyvonalú, olykor költői gondolkodásmódját, könnyed ecsetkezelését, a mindig garantált művészi színvonalat adó biztonságos mesterségbeli tudást ilyen rövid idő alatt nem tudta tökéletesen átadni barátjának. Barabás olaszországi akvarelljei láttán mégis megállapítható, hogy ez idő alatt a skót festő hatására levetkőzte a korábban belérögződött „aggályos" klasszicizálást, a biedermeier túlzottan aprólékos előadásmódját, s az egész lapot egyszerre látó és kezelő technikája felszabadultabb lett. Rómába érve tehát mindketten hozzáláttak a munkához. »Az angolok tartottak egy műtermet, az esti rajzoláshoz. Leitch barátom is festett itt egy-egy eredeti jelmezes modellt. Különösen egy olasz bandita képe tetszett meg nekem fekete bársonyujjasban ábrázolva.^ Ezt a képet elkértem tőle másolásra. A legközelebbi napokban, reggel betekintett hozzám Leitch[...] éppen buzgólkodtam, hogy a bandita fekete ujjasát megfessem. Kérdem Leitchet, miféle fekete festéket használ, mert én nem bírom azt a szép mély színt kihozni, amit őfestett. О is kérdi tőlem, hát én miféle fekete festéket használok? Oda adom a kezébe s őazt szó nélkül kidobta az ablakon. Én csak nézek reá, hogy megbolondult-e? Mosolyogva mondta aztán, hogy sohase használjak feketét, mert a fekete szegény festék, különösen a vízfestékben; - azóta vízfestéshez soha nem is használtam feketét, még a fekete kabáthoz sem, chinai tust is csak tisztán tusrajzhoz használtam. «

61 A modern akvarellezés titkain kívül még mást is tanult a skót mestertől Barabás. Ez sem volt kevésbé fontos, mint az akvarellel való bánásmód ismerete. Az idegen mester müvein felfedezett perspektíva, a távolba visszamélyedő táj motívumok, szintén egész életére szóló élményt adtak számára. Több olyan ceruzarajza ismeretes, melyeket kimondottan azzal a szándékkal készített az olasz városok utcáiról, hogy távlatproblémákat oldjon meg.

68 így mihelyt hazatért, rögtön e művészeti tudománnyal kezdett el foglalkozni, s 1867-ben meg is jelent e témában írt értekezése.

69 64 BARABÁS Miklós 1998.110. 65 SZVOBODA D. Gabriella 1983. 27. 66 Barabás Miklós: Olasz bandita, 1834. 246x176 mm MNG 1903-124. Maszák Hugón keresztül a művész hagyatékából In: MNG 1985.kat.19

. 67 BARABÁS Miklós 1998.112. 68 Barabás Miklós: Septimus Severius diadalíve, 1835. ceruza In: SZVOBODA D. Gadriella 1983.27. 69 BARABÁS Miklós 1867. 362