Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

H. Szilasi Ágota: Olaszországi akvarellképek 1830–1848 között Kovács Mihály és pályatársai életművében

H. Szilasi Ágota OLASZORSZÁGI AKVARELLKÉPEK 1830-1848 KÖZÖTT KOVÁCS MIHÁLY ÉS PÁLYATÁRSAI ÉLETMŰVÉBEN

1 „.. az akvarellfestők sohasem akkor lépnek majd fel, amikor a világ racionális elemzése és aprólékos vizsgálata a cél, hanem akkor, ha az emocionális tényezők uralkodnak, ha az egész hatása érdekli a szemlélőt, ha a természet, élet, szépség önmagáért, egészként, tulajdonképpeni valóságában nyer értelmet." (Walter Koschatzky) „Minden művészi tevékenység szigorú összefüggésben van azzal az anyaggal, amelyet kifejező eszközül választott, hiszen az anyag szabta korlátok határozzák meg a mű milyenségét és az anyagismeret teszi becsületessé a művész munkáját"

1 - állítja Elekfy Jenő a vízfestés technikáját elemző írásában. „Helyes művészet ugyanis csak az lehet, amely ismervén anyagát, ezt az anyagot csak arra használja, amire sikerrel használható. Ez az anyag tulajdonságainak művészi megbecsülése "

3 - hangsúlyozza Lyka Károly is egy eszszéjében. Amikor dolgozatom témájával elkezdtem foglalkozni, ebből a hazai művészettörténet-kutatás által ritkán alkalmazott technikai szempontú megközelítésből indultam ki. Ennek az oka az volt, hogy az osztrák, de még inkább az egész európai művészetet befolyásoló modern felfogású angol akvarellek hatására a XIX. század elején hazánkban is megújult az akvarellfestés műfaja, melynek népszerűsége úgy a művészek, mint a megrendelők szempontjából is híven tükrözte a korigényt. így művészeti életünk klasszicizáló, biedermeier, vagy éppen romantikus hangvételével, jeles egyéniségeivel szinte kínálta azt a lehetőséget, hogy a vízfestés technikájával készült alkotásokat számba vegyem, hiszen a múlt század első felét akvarellfestészetünk szempontjából a legnemesebb, legjobb időszaknak tekinthetjük. A vízfestés a legősibb festészeti technika önálló szabályokkal és esztétikai kritériumokkal, mégis a XVIII. század vége és a XIX. század első fele volt az az időszak, amikor főleg egyik válfaja az akvarell, elszakadva az egyéb festészeti eljárásokat kiszolgáló szerepétől, autonóm műfajjá vált. Olyan festészeti eljárás került általa a művészek kezébe, melynek lényege a vízben oldott pigmentek által a fehér papíron létrehozható bársonyos tónusokat, fényben játszó, légies könnyedséget alkalmazó festésmód. Az akvarell lazúros textúrájával különösen megfelel és minden korban megfelelt a személyes, kissé exkluzív 1 A dolgozat az ELTE Művészettörténet szakára 1997-ben készített szakdolgozatom részlete, annak átdolgozott változata. 2 ELEKFY Jenő 1976. 77. 3 LYKA Károly 1967.17. 349