Agria 34. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1998)

B. Gál Edit: Adatok a gyöngyösi Orczy-kastély építés- és birtoklástörténetéhez

átvezette az érkezőt az épület udvarába. Hogy a megmaradt alaprajz nem csak terv, hanem meg is valósult bizonyíték rá a II. József - féle első katonai felmérés, amelyen tisztán kivehető az U alakú épület az udvart északról lezáró hosszú istállóval(?), valamint a nyu­gatra lévő kert a kapu - pillérekkel(?). Nem jelzi azonban a kelet felé lévő L alakú épületet. Sem a katonai felmérésből, sem a fent említett helyszínrajzból nem derül ki, hogy kelet felé rovább építették-e a kertet. Egy későbbi összeírásból tudjuk azonban, hogy filagóriát emeltek és kerítéssel vették körbe az egész területet. 1770. áprilisában az új kastélyban már csak a belső munkálatok vannak hátra. „ Kegyelmed levelét vévén az plé­hekkel együtt. - írja a báró Dragotinics gyöngyösi provisornak. Én ezen pléheket nem cziff­raságért, hanem gazdaságbul csináltattam, ollyan drágákra számot nem tartván, mint ez, mégis pedig nem ollyan mineműről szállottam volt az Lakatossal, kit mustra tekintéssére Hatvanban igazítottam és szinte ollyanokat kívánok, mint ottan vágynak. Mind az által ez a micsodás már aval nem gondolok, ha az felső Tractusban minden pléhet 6 forintért, az alsóban pedig 4 forintért egyet meg csinál, meg alkudhattik véle Kid. Nem szükséges, hogy annyi sok cziffraságot s nagy vasakat adgyon hozája, hanem csak jók legyenek. A sarok vasnak sem kelletik illy nagynak lenni ez egy vár kaput is meg tartana. Az kályhákrul ne gondoskodjon, én ezeket nem Egerben, hanem Posonban fogom csináltatni honnét Pestig a vizén fogják szállítani annak ideiben... " 9 A XVIII. század közepének kastélyépítészetére és berendezésére igen erősen rányomja bélyegét Grassalkovits stílusa. Mindenki az ő pél­dáját követi, őt kívánja utánozni, s az ő mestereit keresi. 1763-ban még Haller Sámuel generális is Pozsonyból akar gyöngyösi re­sidenciájába kályhákat hozatni. „..Mi pedig a Caminus kálhát illeti, az a jó Mester, a ki M. Camerae Praesesnek Gödöllőre dolgozik ... ma lehettem vele szemben, kész munkája nincsen, de megcsinálja..." 10 - írja Goszto­nyi István Pozsonyból a generálisnak. Nem véletlen tehát, hogy Orczy is itt keres meg­felelő mestert. 1770-ben elkészül az emele­tes kastély, amely nem nagy, nem monu­mentális, s mint a későbbi, 1826-os átépítési tervből is kiderül nincsenek impozáns, ha­talmas termei. Joggal feltételezhető, hogy sokkal inkább alkalmi residencia (nyaraló, vadászkastély) funkcióját töltötte be, mint állandó lakóhelyét. 1780-ban már ,,..a gyön­gyösi palota felső szobáiban, főképpen két szobában a stukatór igen megszakadt. Ezen palotának a kerítésekben is, ugyan két fila­góriában sok reparátió szükséges. ""A kas­tély nyugati emeleti szárnyában megmaradt 5. kép. Az 1996-os falkutatás során előkerült a falak eredeti barokk festése, amely az barokk falfestés rekonstruált részlete (Fotó: В. 1996-os felújítás során, falkutatás ered­Gál Edit) menyeként került napvilágra. (5. kép) Az 9 MOL P 520 16. csomó Orczy Lőrincz leveles könyve 298. 10 MOL P 527 17. csomó Gosztonyi István levelei 84. 11 MOL P 518 Gyöngyös 1. csomó Nr 202 144. 124

Next

/
Oldalképek
Tartalom